Sikeresen lezárult a II. Unoka - Nagyszülő Informatikai Verseny

forrás Prim Online, 2004. október 4. 14:11
Megkétszereződött az Unoka - Nagyszülő Informatikai Versenyen induló versenyző párosok száma egy év alatt. Ez jól mutatja, hogy a családokban is kezd teret hódítani az informatika, és a legidősebb generációk is sikerrel veszik a technikai akadályokat - jelentette ki dr. Beck György, a versenyt rendező civil szervezet, az Informatikai Érdekegyeztető Fórum (Inforum) elnöke.
Sikeresen zárult a 2004-10-03-án a Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központban megrendezett II. Unoka – Nagyszülő Informatikai Verseny! A 125 regisztrált párosból 116 páros indult el a versenyen. Az első helyezett Szakács Péter és Szakács Ábel lett. A legidősebb versenyző a 77 éves Gazder Károly, a legfiatalabb a 4 éves Verók Márk volt. A legtávolabbról érkezett versenyzők Levelekről Borsodi László és Borsodi Máté. A verseny napján Kovács Kálmán, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium minisztere, Halász Judit és a Kaláka együttes, mint a program fővédnökei és a támogatók képviselői is megjelentek.

A II. Unoka - Nagyszülő Informatikai Versenyen 60 feladatot kellett megoldania a 123 regisztrált párosnak. A kérdések jellege hasonló volt a tavalyihoz, ám még intenzívebb internetes keresést és kreativitást követelt meg az indulóktól. Közismereti és kulturális kérdések váltakoztak könnyű informatikai és logikai feladatokkal. A készítők, az Informatika-Számítástechnikai Tanárok Egyesületének tagjai, Dancsó Tünde vezetésével arra törekedtek, hogy a feladatok játékossága inkább szórakozást nyújtson, mintsem izzasztó munkát állítson a versengők elé.

Statisztikai érdekesség, hogy míg a nagyszülők között több a bátor nagymama, a gyerekek között jóval több a kisfiú. A versenyzők kétharmada budapesti, ám Kelet- és Nyugat-Magyarország egyenlő számban képviseltette magát. Az internet használatának elterjedését jelzi, hogy a versenyzők immár egyharmada az interneten találkozott az Inforum felhívásával, őket szorosan követik azok, akik a nyomtatott sajtó közleményei között, illetve a televízióban látták a versenyre buzdító információt. A távolsági versenyben Lenti (246 km) és Levelek (248 km) maga mögé utasította Siklóst (230 km) és Debrecent (226 km). Kiemelkedő, hogy az idősek kedvét e versenytől a nagy távolságok sem vették el. A legifjabb versenyző 4, a legidősebb 79 esztendős.


A verseny nyereményei:

1 díj: Albacomp notebook, Microsoft szoftver

2. díj (2 párosnak!): Albacomp PC, Microsoft szoftver

3. díj (3 párosnak!): Mobiltelefon a Pannon GSM-től, Microsoft szoftver
Különdíj:
A legidősebb és legfiatalabb ajándéka: Hewlett-Packard digitális fényképezőgép.
2Zsiráf Ifjúsági Lap ajándéka.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36