Meglepetés: az Oracle többet fizetne a PeopleSoft-ért

Kiss Ádám Zoltán, 2004. november 2. 08:32
A régóta húzódó felvásárlási akcióban meglepő fordulat állt be, miután az Oracle kezdeti ajánlatait egyre felfelé srófolta. Megunva a PeopleSoft túlértékelését, csökkenteni kezdte az összeget, majd vállalat ma bejelentette, hogy utolsó, végleges ajánlatot tesz, mely meglepő módon magasabb a legutóbbiaknál.
Az egyre bonyolódó, még 2003 júniusában kezdődő tranzakciót a jelek szerint megelégelte az Oracle, és kijelentette, hogy ez nem csupán utolsó, és egyik legkedvezőbb ajánlata, de ezt is visszavonja, ha a PeopleSoft részvényeseinek legalább fele november 19-ig nem hajlandó megválni papírjaitól. A bejelentés így mindenképpen drámai fordulatot hoz az ügyben, hiszen vagy megszületik végre a nagy üzlet, vagy értelmetlenné válik az amerikai és az európai trösztellenes hatóságok minden vizsgálata, mert az Oracle eláll a vételtől. A részvényeseknek tehát végre le kell kötelezniük magukat valamelyik megoldás mellett. A mostani ajánlat részvényenként 24 dollár, ami a nyers erővel hatni kívánó korai, legmagasabb 26 dollártól elmarad ugyan, de jelentős emelkedés a legutóbbi 21 dollárhoz képest. Az ügy tehát vagy így, vagy úgy, de a végéhez ér bő kéthét múlva, és erre a bizonytalanságot sosem kedvelő piac is kedvezően reagált, a PeopleSoft részvényei két dollárral, nem kevesebb mint 11 százalékot emelkedtek hétfőn.
Kulcsszavak: +céginfo PeopleSoft Oracle

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

Clipboardic 1.18

A kis segédprogram figyeli a vágólap tevékenységét, és minden alkalommal, amikor másol valamit a vágólapra, automatikusan menti a másolt adatokat egy Windows vágólapfájlba (.clp). Később, amikor újra szüksége lesz a másolt adatokra, egyszerűen kiválaszthatja a megfelelő vágólapfájlt, és a Clipboardic automatikusan beilleszti azt. A Clipboardic lehetővé teszi a vágólap adatainak egyszerű megosztását a helyi hálózat több számítógépe között.

2024. május 6. 16:30

100 éves a kismegszakító, amely lehetővé teszi az energetikai átállást

Az ABB-nek a maga nemében első kismegszakítója (Miniature Circuit Breaker/MCB) már 100 éve biztosítja az elektromos áramkörök védelmét, és a jövő fenntarthatósági igényeihez igazodva napjainkban is tovább fejlődik. Mivel az összes tűzeset közel egynegyede lakóépületekben keletkezik, ezért kijelenthető, hogy a kismegszakítók az otthonok biztonságossá tételével forradalmasította az életmódunkat, sőt megteremtette az elektromos biztonságot az egész társadalom számára, a vasúti infrastruktúrától kezdve a gyárakon, a kereskedelmi épületeken át, az adatközpontokig.

2024. május 6. 16:29

Abyssmedia ID3 Tag Editor 4.5.2.0

Az Abyssmedia ID3 Tag Editor egy egyszerű és intuitív hangcímkék szerkesztésére használható alkalmazás. Segít a zenei gyűjtemény rendszerezésében és a metaadatok szerkesztésében/másolásában/hozzáadásában/eltávolításában. A zenefelismerő technológia segítségével megkeresi az ismeretlen dalok címét és előadóját. Az ID3 Tag Editor támogatja az MP3, MP4, FLAC, WMA, OGG Vorbis és APE címkéket.

2024. május 6. 16:23

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55