Az Európai Unió melegágya lehet a WiMAX-nak

Spanyolországban is terjed a WiMAX

Zsadányi Pál, 2004. november 21. 10:58

Mint az Infoworld hírszerkesztője, John Blau írja a legutóbbi hírlevelük vezető hírei között, az Európai Unió komolyan a melegágya lehet a WiMAX nagy távolságú rádiós IP-hálózati technológiának, tovább rontva a vezetékes kommunikációs hálózati iparág amúgy is nehéz helyzetét. [Sőt, aláaknázva még az összes nG mobil technológiai szegmens törekvéseit is, beleértve a ma még mindig tüneményes sebességgel terjedő GSM-et is! - a cikkíró véleménye szerint.] A cikk az angol, francia és ír kezdeményezés után előállt spanyol fejleményeket kommentálta.

Mielőtt a spanyol álláspontot megnézzük, előbb rendszerezzük a vonatkozó fogalmakat! A WiMAX a következő generációs szélessávú IP rádiókommunikációs protokollok egyike, és nevét a korábbi WiFi rádió-LAN technológia eszközminősítő egyesülésének az elnevezése nyomán adták. Míg a WiFi fórum az IEEE 802.11x szabványcsalád kapcsán szerveződött, addig a 2001-ben született WiMAX egyesülés az IEEE 802.16x szabványcsaládhoz kapcsolódik. Míg a WiFi alapesetben néhány száz méteres távon (de irányított antennával már 75 kilométerig is) tud létesíteni biztonságos IP átvitelt, addig a WiMAX akár 48 kilométerig, körszimmetrikusan is képes erre. Ez lényegében a kisvárosi (MAN), sőt a vidéki (rúrális és WAN) típusú környezetekben szervezhető szélessávú (kb. 70 Mbps sebességű) IP hálózatok megvalósítására alkalmas. A szabvány fölfelé kompatibilis lesz a WiFi 11a,b,g,i,n, tipikusan 11 és 54 Mbps sebességű változataival. Így, bár a szabvány kidolgozása még bőven folyamatban van, és ez akár évekig is elhúzódhat, a piaci megjelenése már 2005-ben elkezdődhet. [Erre már az új EU tagország Magyarországon is van törekvés! - a cikkíró megjegyzése.]

Egyelőre a rádiós IP fronton a WiFi szabad frekvenciasávjain működő megoldások terjednek, majdhogynem futótűz szerűen. Lévén, hogy a technológia távolsági korlátainak a kompenzálására szolgáló, nagyobb területű lefedettséget biztosító, a celluláris hálózatokhoz hasonló, forró pontok (hotspots) bukkannak fel a legkülönbözőbb infrastrukturális környezetekben (nagybevásárló centrumokban, közlekedési csomópontokban, könyvtárakban, Internet kávéházakban, sőt, újabban egész városokban - még Magyarországon is!).

A terjedést komolyan frekvenciatartomány korlátok kezdik akadályozni. A Nemzetközi Telekommunikációs Unió (ITU) már foglalkozik azokkal a panaszokkal, hogy erre a frekvenciakiosztó hatóságok nem gondoltak előre. Most próbálnak felszabadítani újabb frekvenciasávokat a túlzsúfoltság megelőzésére. Egyelőre kevés sikerrel. Korábban az ilyen - főként hadiipari lobbi által foggal-körömmel védett - sávok felszabadítása akár egy évtizedet is igénybe vett. Erre ennyi idő most nincs, úgyhogy az ITU-nak föladták a leckét, különben a tekintélye hamarosan romokban fog heverni. Ráadásul az ITU-t a jelenlegi kommunikációs technológiákat üzemeltető cégek pénzelik, amelyek ellenérdekeltek a WiFi és WiMAX irányú fejlődési tendenciákkal.

A VoRádiósIP szabvány

A kommunikációs iparban elterjedt jelenlegi technológiáknak a legnagyobb konkurenciát a VoRádiósIP szélessávú rádiós hálózatokon használható hangátviteli protokoll fogja jelenteni. Ez celluláris WiFi-vel vagy WiMAX-al párosítva képes a jelenlegi összes vezetékes és mobil átviteli technológia szinte teljes helyettesítésére. Az IP hálózatokon így átjutó üzenet és multimédiás tartalom a mértékadó szabályozó hatóságok álláspontja szerint digitális tartalomnak minősül, amely nem a korábbi analóg hálózatokon terjedő tartalmakkal azonosan kezelendő. Magyarul, nem a telefon trönkökön számlált díjszabások szerint kell utánuk fizetni, ami alapjaiban fogja aláásni a kommunikációs ipar jelenlegi, országonkénti és körzetenkénti hierarchián alapuló díjszabási rendszerét. Míg a fogyasztóknak ez díjcsökkenést ígér, a kommunikációs operátoroknak bevétel kiesési frászt okoz. Kérdés, melyik tudja jobban érvényesíteni az érdekeit, és meddig?