Szuperolcsó PC-t forgalmaz Kínában a HP

Milkovits Gábor, 2004. december 11. 18:42
A világ második legnagyobb számítógépgyártója egy szembeszökően olcsó, 3999 jüanba (kb. 90 ezer Ft) kerülő számítógép forgalmazásába kezdett Kínában.
A Hewlett-Packard Pavilion termékcsaládjához tartozó PC FreeDos operációs rendszerrel és AMD processzorral van felszerelve, így valószínűleg ezáltal tud olcsóbb lenni a konkurens, többnyire Microsoft Windows-alapú és Intel lapkával ellátott termékeknél. Szakértők szerint rendkívül éles a verseny az 1,3 milliárdos lakosságú távol-keleti ország hatalmas potenciális piacáért. Kínában 2003-ban 13 millió személyi számítógépet értékesítettek, ezzel pedig az ország Japánt is megelőzve a második helyre lépett előre ebben a tekintetben. A magasabb árkategóriájú PC-k felvevőpiaca ugyanakkor telítődni látszik, a népesség túlnyomó többségét kitevő vidéki városokban élők viszont csak jóval olcsóbb számítógépeket engedhetnek meg maguknak. Ebből adódóan a konkurens cégek kénytelenek alacsonyabb árréssel dolgozni és folyamatosan egymás alá kínálni ahhoz, hogy megnyerjék maguknak ezt a réteget.

A kínai piacon jelenleg a Lenovo az első 26,4%-os részesedéssel, őket követi a szintén helyi Founder Group 10,3, illetve a Tongfang 8,7 százalékkal. Ami a nemzetközi szereplőket illeti, a Dell a negyedik 8,1, az IBM az ötödik, 6 és a HP a hatodik 5,2 százalékkal.
Kulcsszavak: Kína HP

Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36