A Comfort-Netshare nyerte az IT 2005 innovációs díját

forrás Prim Online, 2005. április 13. 19:30
A Média Hungária az IT 2005 konferencia keretében idén is átadta „Az év innovatív üzleti megoldása” díjat. A öt fős zsűri a konferencia keretében kiállított és bemutatott saját fejlesztésű, innovatív technológiai és üzleti megoldások közül választotta ki „Az év innovatív üzleti megoldását”. A rendezvény fővédnöke, a Vezető Informatikusok Szövetsége adta át az 500 ezer forint készpénzzel és 500 ezer forint értékű hirdetéssel járó elismerést a Comfort-Netshare cégnek az áruházi POS termináloknál történő fizetést meggyorsító saját fejlesztésű, világszabadalommá minősített alkalmazásáért. A zsűri odaítélt továbbá egy különdíjat is a Megatrend által kifejlesztett IseeSec adatbiztonsági rendszernek, melynek célja, hogy a belső fenyegetettségek ellen védje a vállalatok üzleti rendszereit az adat eltulajdonítások ellen.
A kormányzatot, gyártókat, eladókat, tanácsadókat felvonultató konferencián az állami szerepvállalás e-közigazgatással, e-egészségüggyel és e-ügyintézéssel kapcsolatos előadásai hangzottak el a második nap, valamint szó esett az autópályákon való elektronikus díjfizetés mikéntjéről is.

A konferencia második napjának egyik legfontosabb szekciója az eEgészségügy teendőit járta körbe. Az egészségügy informatikai fejlesztésének, megvalósításnak fő célja, hogy az emberek elégedettebbek legyenek a szolgáltatásokkal, s javuljon az ellátási rendszer munkája. Az idei és a jövő évi feladatok kapcsán Fogarassy Károly, az Egészségügyi Minisztérium ágazati informatikai irodájának vezetője az IT 2005 Konferencia és Kiállítás előadásában elmondta: az eEgészségügyi rendszerbe 160-170 kórház és több ezer magánpraxis tartozik majd. Hozzátette: a rendszert az uniós direktívák alapján, nem egyedi, hanem generális megoldások révén hozzák létre. Kovács Attila, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat helyettes tiszti főorvosa kifejtette, hogy az eEgészségügy megvalósításával nemcsak a rendszer hatékonyságát kívánják növelni, hanem jobb szolgáltatásokat is akarnak nyújtani. A munka már megkezdődött, hiszen a szolgálat hétezer munkatársa számára már elérhető az elektronikus levelező rendszer, illetve az internet, s egységesítik a vírusvédelmi rendszert.

Andricsák Zoltán, a GKM főosztályvezetőjének előadásában az elektronikus díjszedési rendszerek terveiről beszélt. Elmondta, két technológia között választhatnak, s az egyik alkalmas arra is, hogy az autópályákon kívüli utakon a mérje a forgalmat. A 2008-ra tervezett rendszerre kiírt tender győztesének arra is válaszolnia kell, hogy csak a teherjárműveknek, vagy a személyautóknak is fizetni kell-e úthasználati díjat, s mennyi az optimális kilométerdíj.

Kulcsszavak: konferencia IT2005

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55