Csökkent a Tele2 nyeresége az első negyedben
Forgalma a várakozásoknak megfelelően, 12 százalékkal 11,58 milliárd koronára nőtt az egy évvel azelőtti 10,4 milliárdról, főleg az osztrák UTA szolgáltató 213 millió eurós megvétele miatt. Anélkül, azaz szervesen a forgalom 6 százalékkal nőtt, főleg a németországi és a magyarországi ügyfélkör további bővülése miatt. Ugyanakkor az egy használóra jutó átlagbevétel (ARPU) 137 koronára csökkent a tavalyi utolsó negyedben mért 141 koronáról. A Tele2 901 ezer új ügyféllel gyarapodott a negyedben, de a piac ennél többet, 1,1 milliót várt.
A cég bejelentése szerint új vezetékes előfizetéses svédországi szolgáltatásának bevezetése - a rivális TeliaSonera versenyét ellensúlyozandó - közel 100 millió euróba került a negyedben.
A Tele2 baltikumi, oroszországi tevékenységének eredménye kissé csökkent a negyedben, miközben közép- és dél-európai, benelux államokbeli, valamint nagy-britanniai nyeresége nőtt.
A telefontársaság adózott eredménye 809 millió svéd koronára csökkent a tavalyi utolsó negyedévben az egy évvel korábbi 1,54 milliárdhoz képest, a nagyobb adóteher miatt. Az adó előtti eredmény 550 millió svéd korona volt, az egy évvel korábbi, 476 millió koronás veszteség helyett. A pénzforgalmi többlet (EBITDA) 1,77 milliárd svéd koronára gyarapodott 1,06 milliárdhoz képest. A bevétel 16,3 százalékkal 11,23 milliárd svéd koronára nőtt. Az egy ügyfélre jutó bevétel a negyedik negyedévben 141 svéd korona volt, az egy évvel korábbi 151 korona helyett.
Az utolsó negyedben is a legnagyobb ügyfélszám-növekedést Közép-Európában Magyarországon érték el. Egy idén januári közlemény szerint a Tele2 Magyarország alternatív távközlési szolgáltatót, működésének addigi nyolc hónapja során, több mint 200 ezer előfizető választotta.
A Tele2 hálózattal nem rendelkező távközlési szolgáltató, amely nagykereskedelmi áron vásárol szabad kapacitásokat az adott ország vezetékes cégeitől. A társaság nem épít ki és nem fektet be hálózatba, kiadásainak nagy részét az ügyfelek megszerzésére fordítja.
Az 1993-ban alapított anyacégnek, a svéd Tele2 AB távközlési társaságnak 24 országban több mint 25 millió ügyfele van.
Kapcsolódó cikkek
- Microsoft Dynamics: minden napra egy új ügyfél
- XAPT: magyar vállalatirányítási siker az USA-ban
- Telekommunikációs cégegyesülések segíthetik a Wall Streetet
- Csökkent a Magyar Telekom saját részvényeinek száma
- Befejeződött a sztrájk a Deutsche Telekomnál
- A Western Digital 1 milliárd dollárért megveszi a Komag alkatrészgyártót
- A Magyar Telekom rendkívüli közgyűlése döntött a csoport további integrációjáról
- A piacnál gyorsabb ütemben növekszik az Oracle Hungary
- Változott a Magyar Telekom saját részvényeinek száma
- Folyamatos növekedésben az LLP
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Ennek a mobilnak van a legjobb kamerája a DXOMARK szerint
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Már lehet jelentkezni a ProSuli tanároknak szóló pályázatára
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.