Győzött a Montana
- 2005-ben jelentős lépést tettünk előre azon az úton, amelyen az ezredforduló tájékán indultunk el, s amelynek lényege, hogy a Montana Rt. csapata saját fejlesztésű szoftvereket hozzon létre. Portfoliónk már alapvetően megváltozott: a Montana szolgáltató szoftverházzá fejlődött. Szoftver fejlesztésünk zászlóshajója, a MonDoc System, ma a Microsoft alapú iratkezelők piacvezetője. Ebből származó árbevételünk 2005-ben 15%-kal emelkedett.
A HP 2005-ben indította Kiemelt Partner Programját, amely az ügyfelek számára garanciát nyújt a magas színvonalú kiszolgálásra, a partnerek számára pedig biztonságot szakmai befektetéseikhez. Ezzel a "védjeggyel" a HP az ügyfelek felé igazolta partnerei hozzáértését, elkötelezettségét a magas színvonalú kiszolgálás iránt. A program a megszerzett szakértelmet és a piaci eredményességet díjazza.
- A HP Magyarországnak messzemenően igaza van - mondja a vezérigazgató. - Aki megoldást ajánl, annak komplex, megbízható szolgáltatást is biztosítania kell. Ezért építettük ki Montana Quality minőségbiztosított rendszerintegrációs és support tevékenységi ágazatunkat, melynek tevékenysége iránt egyre nagyobb igény mutatkozik. Ennek az innovációnak eredménye az is, hogy a Montana Quality szakmérnökeink vezette csapat több "Kiemelt HP Partner" cím büszke tulajdonosa.
A mostani elismerés alapja, hogy a 2005-ös évben a Montana Rt. nevéhez fűződik a legtöbb HP iparági szabvány szerver értékesítése. Fontos kiemelni, hogy ezt az eredményt első sorban a Megoldásaink, mint a MonDoc System kapcsán sikerült elérni. Legjelentősebb fejlesztéseink a széles körben ismert nagy GSM szolgáltatók megrendelésére készültek. Ezzel a Montana olyan cégek munkáját segíthette, melyek szinte minden itt élő számára nyújtanak alapvető és rendszeresen igénybe vett magas színvonalú szolgáltatást. Örülünk a lehetőségnek és köszönjük a díjat.
Kapcsolódó cikkek
- MonDoc iratkezelés a KIPSZER FT. Zrt.-nél
- MonDoc, Quality IT, InfoVadász: a sikeres Montana pillérei
- A Montana irat- és dokumentációkezelő rendszere alkalmas közintézmények számára is
- A MonDoc System: az év legjobb nagyvállalati Microsoft alkalmazása
- GVH: kartellezett a HP, a Montana és a Synergon
- Magasabb osztályba lép a MonDoc System
- MonDoc System iratkezelő rendszert vezetett be a GYSEV
- Felszálló ágban a Montana
- MonDoc System az országos EDR rendszer szolgálatában
- Egyedi fejlesztésű banki szoftver – Montana módra
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.