Szlovákia - legkorábban 2008-ben vezetik be az elektronikus útdíj-rendszert

MTI Sajtóadatbank, 2006. május 16. 12:10
Szlovákiában a tervezettnél legalább egy évvel később, várhatóan 2008-ben vezetik be az elektronikus autópálya-díj rendszert a teherautók számára - írta hétfői számában a pozsonyi Pravda az üzemeltetőtől származó értesülésre hivatkozva.
Az elektronikus rendszer szállítására és üzemeltetésére a júniusi parlamenti választások után már az új kormány fogja kiírni a pályázatot. Az elektronikus pályadíjat első lépésben a 3,5 tonnánál nehezebb teherautók számára fogják bevezetni, a díj 2-3 eurócent körül lesz kilométerenként a jármű súlyától, illetve környezetvédelmi besorolásától függően.

Szlovákiában már jelenleg is díjköteles az autópályák és autóutak használata, matricás rendszer van érvényben. A szlovák kormány 2013-tól a személyautók számára is bevezetné az elektronikus autópálya-díj rendszert, a díjat a megtett kilométer alapján számítanák ki. A tervek szerint Szlovákiában 2013-ig 1700 kilométernyi út lesz fizetős, ebből 930 kilométer autópálya és gyorsforgalmi út. Jelenleg 450 kilométernyi autópálya van Szlovákiában, ez további 100 kilométerrel bővül a következő egy-két évben.

Kulcsszavak: utazás autószolg

Internet-szolgáltatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36