Csökkent a számítógépek meghibásodásának mértéke

Milkovits Gábor, 2006. június 27. 18:45
A Gartner 2005-2006-os statisztikája szerint a számítógépek kisebb mértékben hibásodtak meg idén és tavaly, mint a megelőző, 2003-2004-es periódusban.
Az asztali számítógépek 5 százalékánál kellett alkatrészt cserélni az első évben, szemben a korábbi 7 százalékkal, az első négy évre vonatkozó adat pedig 12 százalék volt, míg 2003-2004-ben elérte a 15 százalékot. A noteszgépeknél az első éves meghibásodások aránya 20%-ról 15%-ra csökkent. A Gartner az olyan problémát tekinti meghibásodásnak, ami alkatrészcserével jár, legyen szó akár egy noteszgép reteszéről, vagy éppen egy teljes alaplapról.

A noteszgépek esetében korábban a képernyő elrepedése és törése volt a vezető hibaforrás, mára azonban a legtöbb gyártó ezt kiküszöbölte egyrészt a készülékek szilárdságának, másrészt pedig a képernyő és a billentyűzett csukott állapotban lévő távolságának növelésével. Mostanra a fő probléma az alaplap, illetve a merevlemezes meghajtó meghibásodása, mely utóbbi különösen érzékeny a mechanikai behatásokra, ami a hordozható PC-k esetében nehezen elkerülhető.
Kulcsszavak: security PC

Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Újabb díjat nyertek a Zyxel tűzfalmegoldásai

A valós felhasználói tapasztalatokon alapuló kutatás kiemeli a Zyxel Networks termékeinek felhasználóbarát kezelhetőségét, megbízhatóságát és funkcionalitását, amelyek kis- és középvállalati áron nyújtanak nagyvállalati teljesítményt. 

2024. május 31. 16:57

Nagy teljesítményű, ultragyors gaming monitor

Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája –  büszkén mutatja be az AOC GAMING 27G2ZN3/BK modellt, egy olyan élvonalbeli monitort, amely az esport-szintű teljesítményt példa nélküli megfizethetőséggel ötvözi. 

2024. május 31. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52