A Vista akkor jön, amikor kész van!

Genda Csongor Zoltán, 2006. július 28. 22:34
Egy tegnapi elemzői konferencián a Microsoft képviselői nem erősítették meg a korábban bejelentett januári Vista-premiert, hanem Kevin Johnson a Platformok és Szolgáltatások divízió vezetője azt a kijelentést tette, hogy "A Vista akkor jön, amikor kész van". Ugyan Kevin konkrétan nem beszélt a piacra dobás időpontjának az elhalasztásáról, ezen kijelentése rögvest éreztette hatását a tőzsdén is, mivel a Microsoft-részvények árfolyama ezt követően 2%-ot esett vissza.
Steve Ballmer, a vállalat vezérigazgatója azonban kijelentette, hogy a jövőben nem fog eltelni ilyen sok idő két Windows operációs rendszer megjelenése között. Az XP-t 2001-ben adta ki a redmondi konszern, és ennek utódja pedig csak 2007 elején kerül a boltokba, ami azt jelenti, hogy a felhasználóknak több mint egy fél évtizedet kell várniuk a következő generációs operációs rendszerre, ami az IT-világban egy örökkévalóságnak számít.

A Microsoft vezérigazgatója Kevin Johnson-hoz hasonlóan nem közölte, hogy pontosan mikor is érkezik meg a Vista.
Kulcsszavak: Microsoft Windows Vista

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36