Az amerikai kormány újabb öt évre meghosszabbította az ICANN feletti ellenőrzést

Milkovits Gábor, 2006. augusztus 17. 22:33
Az Amerikai Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma újabb öt évre szóló megállapodást írt alá a webes domaineket kezelő ICANN-nal, amelyben továbbra is fenntartja magának a végső felügyeleti jogot.
Az ICANN non-profit szervezet, amelyet 1998-ban hoztak létre, annak idején átvette az amerikai kormánytól a domainek adminisztrációjával járó gyakorlati teendőket, ám a kereskedelmi minisztérium nem adta ki teljes egészében a kezéből az ellenőrzést. Ezt a gyakorlatot nemzetközi szinten sokan kritizálták, habár az amerikai kormányzat többször is kijelentette, hogy nem szól bele a társaság munkájába. Nemrégiben ugyanakkor, amikor az ICANN elutasította a pornóoldalaknak szánt .xxx kiterjesztés bejegyzését, többen is annak a gyanújuknak adtak hangot, hogy a döntés hátterében politikai erők nyomásgyakorlási tevékenysége áll.

Júliusban viszont a kereskedelmi minisztérium egyik illetékese úgy nyilatkozott, hogy a kormány elkötelezett amellett, hogy az ICANN teljesen független, privát szervezetté váljék, ebből pedig arra lehetett következtetni, hogy a társaság jelenlegi szerződésének idén szeptember végi lejártakor ilyen irányú változás fog bekövetkezni. A mostani lépés viszont azt jelenti, hogy a kormányzati ellenőrzés 2001-ig változatlan formában megmarad, habár a záradékok szerint a megállapodást évente meg kell majd újítani. Az ICANN szóvivője elmondta, hogy a szervezet jövőjéről folyamatosan tárgyalnak a kormánnyal.

A nemzetközi szereplők a tavalyi tuniszi ENSZ-csúcson elfogadták az ICANN jelenlegi formában való működését, ugyanakkor egy saját internet-ellenőrző szerv felállítása mellett döntöttek. Az „Internet Governace Forum” elnevezésű testület elő alkalommal novemberben fog összeülni.
Kulcsszavak: ICANN

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36