Száműzik egy indiai tartományból a Windowst

Genda Csongor Zoltán, 2006. szeptember 4. 20:08
A Microsoftnak a jövőben valószínűleg nem sok jövedelme fog származni az indiai Kerala tartományból, ugyanis a szövetségi kommunista kormány hadat üzent a Windowsnak. Az állami szervek elképzelése szerint úgy a hivatalokból, mint az iskolákból kiűznék a redmondi operációs rendszert, és ezentúl a nyílt forráskódú Linuxot részesítenék előnyben.
Ugyan nem tiltják meg közvetlenül a szoftveróriás termékeinek a használatát a régióban, azonban a hatóságok minden lehetséges eszközt bevetnek annak érdekében, hogy elérjék a Windows rendszerek lecserélését a különböző közintézményekben.

"Senki nem vonhatja kétségbe a Microsoft dominanciáját a piacon, azonban mi mint demokratikus és fejlődő állam a szabadon terjeszthető szoftverek mellett törünk pálcát" - nyilatkozta Ma Baby, Kerala tanügyminisztere, aki elmondta még, hogy nem kifejezetten a redmondi vállalat, hanem a monopolhelyzetben lévő multik ellen harcolnak. A Linuxra való átállást szorgalmazó kormány átképzésben részesíti majd a pedagógusokat, valamint az oktatási tervet is az új elképzeléseknek megfelelően alakítják át.

A kommunista uralom alatt lévő állam azonban már néhány héttel ezelőtt az újságok címlapjaira került azáltal, hogy a hatóságok betiltották a Coca-Cola valamint Pepsi üdítőitalok forgalmazását, ugyanis azokban az egészségre káros anyagokat fedeztek fel.
Kulcsszavak: India Windows

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36