A Windows Vista kiadása tervszerűen halad

forrás Prim Online, 2006. október 17. 13:11
A Microsoft bejelentette, hogy a versenyhivatalokkal folytatott konstruktív párbeszédet követően az új operációs rendszer Európában és Dél-Koreában is a bejelentett határidőre jelenik meg.
A Microsoft a napokban bejelentette, hogy a Windows Vista világpremierjének előkészületei ütemterv szerint haladnak. Az utolsó kétségek annak eredményeképpen múltak el, hogy a redmondi székhelyű szoftvergyártó vállalkozás az európai és a dél-koreai hatóságokkal is egyességre tudott jutni. A konstruktív párbeszédet követően a mennyiségi licenccel rendelkező üzleti ügyfelek számára idén novemberben, míg az általános felhasználói kör számára jövő januárban válik elérhetővé az új program.

Az Európai Bizottságtól kapott irányelveket követve a Microsoft számos változtatást hajtott végre az operációs rendszeren – mondta Brad Smith, a Microsoft vállalati jogtanácsosa. A jogi szakember megerősítette, hogy a cég Dél-Koreában is úgy módosította a Windows Vistát, hogy az megfeleljen az ottani törvényi kötelezettségeknek.
Kulcsszavak: Microsoft Windows Vista

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36