A Microsoft túlbiztosít

Ha megnyerem az Eiffel-tornyot...

Kovács Gyôzô Kovács Gyôzô, 1999. december 15. 15:00
A Microsoft Magyarország arra készül, hogy sokszorosan túlbiztosítottan, zűrök nélkül vészelje át az újévet és a dátumváltást.
A cég még 1997-ben kezdte meg az Y2K-felkészülést, azóta termékeinek 98%-át átvizsgálta és kijavította. Nyilvánvalóan a bűvös 2%-ban azok a régi Microsoft-szoftverek találhatók, amelyek elkerülték az átvizsgálók figyelmét, illetve azok, amelyeket hivatalosan már senki sem használ, de még rajta vannak a cég palettáján.

Idén, még az utolsó perceket is kihasználva, 35 000 képeslapot küldtek ki, elkészítettek egy Microsoft erőforrások a 2000. év kezeléséhez című ingyenes CD-t, amelyet 8000 címre postáztak, és további 83 000 példányban juttattak el a számítástechnikai lapokhoz, hogy a magánfelhasználók is kaphassanak belőle. Természetesen nem maradhatott ki az internet, a Microsoft weblapján (www.microsoft.com/hun/y2k) folyamatosan tájékoztatták az érdeklődő nagyérdeműt az aktuális problémákról és azok kijavításának lehetőségeiről.

Nem kell az embernek túl nagy képzelőerővel rendelkeznie, hogy tudja, a 2000. évre a víruskészítők is felkészültek, és az interneten el fogják engedni pusztító vagy csak bejelentkező, de kárt nem tévő vírusaikat - ha azok nincsenek máris a gépekben... A vírusveszély kiküszöbölése érdekében 1999. november 1-jén a Microsoft a legnagyobb vírusszakértő cégekkel társult, hogy a felhasználóknak - a Microsoft 2000-ről szóló honlapján - hatékony és ingyenesen letölthető antivírusszoftvereket biztosítson. A teljes sikerben azért senki, még a Microsoft sem lehet biztos, mert a készítőkön kívül nincs, aki tudná, hogy a vírusgyártók milyen 2000-es újdonságokkal rukkolnak ki.

Valamelyik nap e-mailt kaptam egyik vírustudós barátomtól, aki azt írta, ha decemberben és januárban nem ismerőstől jön az e-mail, ne bontsam fel, gondolkodás nélkül töröljem. Különösen veszélyesek azok a levelek, amelyek arról tudósítanak, hogy éppen megnyertem az Eiffel-tornyot, nem kevésbé azok a szex- és pornóhirdetések, amelyek örömmel értesítenek, hogy óriási szerencse ért, egy órát bolyonghatok ingyenesen a legforróbb lapokon - miközben sikerül a teljes állományomat valami "ajándék" vírussal megfertőznöm. Egyébként a dologban lehet valami, mert az utóbbi hetekben soha nem látott mennyiségű, szexet és pornót hirdető levelet kaptam, gyakorlati tapasztalatokról azonban nem számolhatok be, mert még a jó tanács előtt valamennyit kidobtam...

Ennek fényében még jobban megérti az ember, amit a Microsoft sajtóértekezletén Hirschler Gábor mondott: a Microsoft - ha semmi sem fog történni - szilveszter napján reggel 9.00 órától január 2-án 22.00 óráig készenlétben áll, hogy még a nem a Microsofttól eredő, de operációs rendszer jellegű hibákat is kijavítsa.

Megkérdeztem, hogy mi lesz a nem márkás, akár házilag összerakott gépekkel, amelyeket a Microsoft sohasem látott, illetve a lopott vagy - szebben mondva - illegális Microsoft-szoftverek tulajdonosaival. Az volt a válasz, hogy erre december 31-étől január 2-áig felfüggesztik a szoftver legalitásának és tulajdonjogának kérdését, azt nem vizsgálják, mindenkin segítenek, aki a Microsofthoz fordul. (A kisördög erre azt mondatja velem: ha a cég netán illegális szoftvert talál, akkor valószínűleg nem felejt...)

Egy másik gond, hogy még a márkás gépeknél is lehet 2000-es hardverprobléma, amit az izgatott felhasználó nem tud azonosítani, és arra gondol, hogy az operációs rendszerben van a baj. Ilyenkor is nyugodtan hívhatja a Microsoftot, nem utasítják el, biztosan kap használható tanácsokat.

A Microsoft segélykérői között is lesz prioritási sorrend, az első helyen azok a partnerek állnak, ahol életveszély állhat fenn (kórházak, erőművek, közművek stb.), utánuk jönnek az ún. premier ügyfelek, ezután a nagyvállalatok, majd pedig a többi vevő, közöttük a magánfelhasználók.

A Microsoft mindenkinek azt tanácsolja, hogy - ha nem tette volna még meg - 1999-ben mentse ki fontos adatait, ha valami baj van, legyen mivel az új rendszert újraindítani. Az sem árt, ha még 1999-ben - talán kísérletnek is érdekes - megpróbálja a 2000-es váltást szimulálni, hogy kiderüljenek azok az eddig rejtőző hibák, amelyekre a rendszer átállításakor nem gondolt. A guruk szerint nem nagyon valószínű, hogy az operációs rendszerekkel probléma lesz, sokkal inkább a ki tudja hol készült alkalmazói programokban. A hiba elemzése nem lesz könnyű, gondolom, sokan még vitatkozni is fognak, hogy kinek a készülékében van a hiba.

Ezekért a hibákért - sajna - a Microsoft már nem felel.

Fontos Microsoft-telefonszámok:

Életveszélyes esetben pénteken 9.00 órától vasárnap 22.00 óráig a telefon: 437-2777 vagy a mobil: 20-333-3200; kis- és középvállalatoknak pénteken 9.00 órától szombaton hajnali 2.00 óráig, szombaton és vasárnap 9.00 órától 19.00 óráig a telefon: 267-7846.

Kulcsszavak: y2k Microsoft-hu +céginfo

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

HONOR tippek ahhoz, hogy óvjuk adatainkat

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 11:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36