Mozgásban a HumanSoft

Stemler Balázs, 2000. január 11. 21:00
A HumanSoft forgalma a teljes 1999-es évre vetítve meghaladja a 2,7 milliárd forintot, ami csaknem 65%-os forgalmi növekedést jelent, és 200 millió forinttal több az előzetes tervekhez képest.A HumanSoft forgalma a teljes 1999-es évre vetítve meghaladja a 2,7 milliárd forintot, ami csaknem 65%-os forgalmi növekedést jelent, és 200 millió forinttal több az előzetes tervekhez képest.
A HumanSoft Kft. 1999-ben is folytatta a Dell személyi számítógépek és rendszerek sikeres értékesítését. 1999. negyedik negyedévében csaknem 2000 darab Dell PC-t szállítottak le ügyfeleik részére. Ez a tavalyi, hasonló negyedévhez viszonyítva 135%-os növekedést jelent, ami még a Dell kiugróan magas növekedési ütemét is meghaladja. 1999-ben a HumanSoft Dell PC-értékesítése közel 6000 darab volt, melyből mintegy 5000 darabot az asztali gépek tettek ki.

A szoftverüzletág is kivette a részét a sikerből, hiszen a licencértékesítésből és az ehhez kapcsolódó szolgáltatásokból származó bevétel a tavalyinak több mint a két és félszerese. Az üzletág portfóliójában a legismertebb termék a Scala vállalatirányítási szoftver, amiből a HumanSoft értékesítette a legtöbbet 1999-ben Magyarországon.A HumanSoft Kft. 1999-ben is folytatta a Dell személyi számítógépek és rendszerek sikeres értékesítését. 1999. negyedik negyedévében csaknem 2000 darab Dell PC-t szállítottak le ügyfeleik részére. Ez a tavalyi, hasonló negyedévhez viszonyítva 135%-os növekedést jelent, ami még a Dell kiugróan magas növekedési ütemét is meghaladja. 1999-ben a HumanSoft Dell PC-értékesítése közel 6000 darab volt, melyből mintegy 5000 darabot az asztali gépek tettek ki. <p> A szoftverüzletág is kivette a részét a sikerből, hiszen a licencértékesítésből és az ehhez kapcsolódó szolgáltatásokból származó bevétel a tavalyinak több mint a két és félszerese. Az üzletág portfóliójában a legismertebb termék a Scala vállalatirányítási szoftver, amiből a HumanSoft értékesítette a legtöbbet 1999-ben Magyarországon.

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36