Késik az új Office for Mac

Kiss Ádám Zoltán, 2007. augusztus 3. 18:03

A Microsoft bejelentette, hogy több körülmény együttes összejátszása miatt az eredetileg még 2007-re tervezett Mac OS alatt futó irodai szoftvercsomag csak 2008-ban kerül a boltokba.

A szoftvercég fő bevételi forrásaként emlegetett Office az idei év utolsó negyedévében jelent volna meg az eredeti ütemtervek szerint, a csúszás nem nagy, már 2008 januárjára kiadják a szoftvert, ezzel azonban lecsúsznak az év legfontosabb értékesítési időszakáról, az ünnepi bevásárlási szezonról. Az Office egyben tipikusan egy olyan szoftver, amely közelebb hozhatja a Mac felhasználókat a Windows világához, hiszen kompatibilitása szinte minden irodára kiterjed, szemben az Apple szoftvereivel.

A közeledési folyamat egyre fontosabb, ahogy a Mac gépek platformja közelít a riválishoz, az Intel alapú gépeken már egyszerre futtatható a Windows és a Mac OS. Éppen ez a változás a késedelem egyik okozója. A Microsoft szerint a tesztváltozatok nem megfelelő elkészültségi foka hozatta meg velük a döntést, miszerint elhalasztják a bemutatót, a fejlesztéshez közelálló alkalmazottak szerint pedig ennek oka egyszerre több tényező. Craig Eisler fejlesztési vezető szerint nem nevezhető meg egyetlen kiemelkedő ok, az Intelre történő átállás, az új fejlesztési eszközök és formátumváltások együttesen adták ki azt a lemaradást, amit csak 2008 elejére lesznek képesek ledolgozni.

Kulcsszavak: Mac Office

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Mennyire vannak biztonságban a jelszóval védett adataink?

Manapság egyre több és egyre nagyobb volumenűek az adatlopások, ráadásul az adatszivárgások egyre többe is kerülnek a szervezetek számára. A technológiai újításoknak köszönhetően a kibertámadások napról napra kifinomultabbak, és a legerősebb jelszót is feltörik. Ennek ellenére továbbra is ez a vállalatok által leggyakrabban használt biztonsági módszer világszerte.

2024. május 3. 09:54

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36