Lenovo laptopok Linux szoftverrel
Egyes forgalmazók már tavaly is kínáltak Lenovo laptopokat Linuxszal, főleg ThinkPadeket, ez azonban csak kiegészítő opció volt, azaz nem a gyártó telepítette előre a készülékekre a rendszert. Az előtelepített Linux laptopok ősszel vagy télen kerülnek piacra, és habár konkrét régiókat nem említettek, azt azért közölte a Lenovo illetékese, hogy a hordozható PC-k a vállalatok és a mezei vásárlók számára egyaránt elérhetők lesznek. Mindezt a San Franciscó-i LinuxWorld konferencián jelentette be a kínai cég. Az utóbbi évtizedben a Linux a maga változataival az egyik legsikeresebb operációs rendszernek bizonyult a szerverek és más nagy teljesítményű vállalati számítógépek esetében, a PC-gyártók azonban a legutóbbi időkig nagyrészt elzárkóztak alkalmazása elől. Ennek fő oka, hogy sok alkalmazás egyszerűen nem létezik Linux-alapon, azonban a fogyasztói igények hatására ez is megváltozni látszik.
Tavaly májusban a második legnagyobb PC-gyártó Dell döntött az Ubuntu Linux operációs rendszerű laptopok forgalmazása mellett, majd június végén globálisan kibővítették választékukat. A Dell döntésénak hátterében éppen az állt, hogy a cég weboldalára tömegével érkeztek ilyen igényt jelző kérések. Változást jelent az is, hogy a Microsoft és a Novell idén kölcsönös együttműködési megállapodást kötött, az Ubuntut forgalmazó Canonical Inc. pedig a Dell mellett másokkal is tárgyal rendszerének előtelepítéséről.
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.