Új Samsung hordozható lejátszók
Milkovits Gábor, 2007. augusztus 19. 08:03
A készülékeket hivatalosan az augusztus 31 – szeptember 5. között megrendezésre kerülő berlini IFA kiállításon fogják bemutatni, ám néhány részletet már most is lehet róluk tudni. Az elegáns kivitelű, fekete YP-P2 nagyméretű kijelzővel, Bluetooth-al, beépített FM rádióval, illetve intelligens fájlkezelővel rendelkezik. A kisebb (1,8”) képernyős YP-K5 2, 4 és 8 GB-os verziókban lesz kapható, és akkumulátora egy feltöltésével 24 óra zenét, illetve 5 és fél óra videót tud lejátszani. Ez a készülék is Bluetooth 1.2-kompatibilis, és beépített FM rádiója, illetve kihúzható hangszórója is van. A harmadik új lejátszó, az YP-T10 ennél valamivel nagyobb kijelzővel (2”), illetve erősebb akkuval (vagy energiatakarékosabb hardverrel) rendelkezik, mivel 30 óra zenét tud folyamatosan lejátszani (igaz, a nagyobb kijelző miatt videóból csak 4 órát). A készülék a fekete mellett feltűnő színekben kerül majd forgalomba, és azt is érdemes kiemelni, hogy mindössze 43 grammot nyom.
A pontos technikai részleteket a Samsung valószínűleg csak az IFA kiállításon árulja majd el, ám addig is rendelkezésre áll néhány fotó a három új hordozható lejátszóról. Kiszivárgott információk alapján egyébként a készülékek még az idén kaphatóak lesznek Európában.
A pontos technikai részleteket a Samsung valószínűleg csak az IFA kiállításon árulja majd el, ám addig is rendelkezésre áll néhány fotó a három új hordozható lejátszóról. Kiszivárgott információk alapján egyébként a készülékek még az idén kaphatóak lesznek Európában.
Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
2024. május 14. 16:29
Cikkgyűjtő
További fontos híreink
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
2024. május 3. 19:59
Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben
2024. április 20. 11:36