Egyet vesz másnak, egyet maga kap akció a 100 dolláros noteszgépre

Kiss Ádám Zoltán, 2007. szeptember 24. 19:23

Az eredetileg 100 dolláros noteszgépnek tervezett XO értékesítése jelentősen fellendülhet az új akcióval.

A tervek szerint november 12-én kezdődik meg az új marketingakció. Az elképzelés lényege, hogy a szegényebb gyerekek támogatását az adományozók is megéreznék a hétköznapokban, mivel egy kicsit magukat is megajándékoznák. Az ötlet szerint kétszer annyit kellene fizetnünk, ám így egyben két gépet vennénk, melyek közül az egyik nálunk marad. A 399 dolláros, nem elenyésző, de nem is túl magas árért egy fejlődő világban élő gyermek juthatna noteszgéphez, és egyben mi magunk is kapnánk egyet, amivel viszont a gyártás volumenét segítünk megduplázni, ez pedig elengedhetetlen a gyártási költségek leszorításához. Az akció azonban nem lesz állandó, a jól informáltak szerint csak néhány hétig tart majd, ám piaci hatása jelentős lehet.

A gépek éppen karácsonyra, a szeretet ünnepére érkeznek majd meg a támogatókhoz, minden bizonnyal tovább erősítve az érzelmi hatást. A hosszú távú hatások még jelentősebbek lehetnek, hiszen a gép egyszerű, de megbízható felépítésével, masszív, de nem túlkomplikált szoftverhátterével hatással lehet a nyugati noteszgéppiac haladási irányára is.

Kulcsszavak: notebook

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36