XP-t követelnek a Vista helyett a holland fogyasztóvédők

Genda Csongor Zoltán, 2007. október 16. 08:10

A holland fogyasztóvédők felszólították a Microsoftot, engedélyezzék a Vistával előtelepített számítógépek vásárlóinak az XP-re történő ingyenes Downgrade-et.

A Consumentenbond nevű szervezet tárgyalásokat kezdeményezett a redmondi szoftvervállalat képviselőivel, hogy rávegyék azokat, hogy tegyék lehetővé az új MS operációs rendszerrel elégedetlenkedők számára az XP-re való váltást. A fogyasztóvédők elmondása szerint az utóbbi időben több mint ötezer személy fogalmazta meg panaszát a Vistával kapcsolatosan, ezek többsége annak instabilitásával volt elégedetlen, amiből kifolyólag kisebb-nagyobb problémáik adódtak, ám előfordultak a perifériás eszközökkel kapcsolatos inkompatibilitási gondok is. A szervezet munkatársai úgy vélik, hogy a Microsoftnak tekintettel kellene lennie ezen elégedetlen felhasználókra, és kötelessége volna felkínálni azoknak az XP-csere lehetőségét. A redmondiak egyelőre kizárták ennek lehetőségét mondván, hogy az újabb PC-ket már a Vistára élezték ki, és nagyobb gondot okozna az, ha XP-t telepítenének fel azokra.

A Microsoft a fogyasztói igények kielégítésére életre hívott egy online Support oldalt, amelyen keresztül a vállalat technikusai próbálnak meg választ adni a problémákkal küszködő felhasználók kérdéseire.

Kulcsszavak: Windows XP Vista

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Mennyire vannak biztonságban a jelszóval védett adataink?

Manapság egyre több és egyre nagyobb volumenűek az adatlopások, ráadásul az adatszivárgások egyre többe is kerülnek a szervezetek számára. A technológiai újításoknak köszönhetően a kibertámadások napról napra kifinomultabbak, és a legerősebb jelszót is feltörik. Ennek ellenére továbbra is ez a vállalatok által leggyakrabban használt biztonsági módszer világszerte.

2024. május 3. 09:54

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36