Az online udvarlási szokásokat vizsgálta a Microsoft

forrás Prim Online, 2008. február 13. 16:18

A Windows Live Valentin napi felmérése során a megkérdezettek több mint fele állította, hogy szívesebben flörtöl interneten keresztül, mint élőszóban. Az internet, beleértve a Windows Live szolgáltatások európai – többek között magyar – felhasználóinak megkérdezésén alapuló felmérés az online udvarlási szokásokat vizsgálta.

Az eredmények azt mutatták, hogy a finnek 69 százaléka randizott már az interneten, a görögök 62 százaléka pedig flörtölt már teljesen ismeretlen személlyel is chat-en keresztül. A magyarok viszont igen tartózkodónak bizonyultak az irodai románcok terén: 76 százalékuk tagadta, hogy valaha is kacérkodott volna kollégájával a világhálón.

A megkérdezett 14 és 40 év közötti európai nők és férfiak azzal indokolták az online flörtölést, hogy így elkerülhetik, hogy esetleges zavarukban elakadjon a szavuk vagy elpiruljanak, emellett több idejük van frappáns mondatokat és kétértelmű célzásokat kitalálni a számítógép előtt.

A válaszadók közel kétharmada rendszeresen használja az azonnali üzenetküldést (Instant Message – IM) arra, hogy partnerével flörtöljön, és így vigyen színt a kapcsolatukba.  Ötven százalékuk vett már igénybe valamilyen online eszközt ahhoz, hogy kollégájával flörtöljön, és szintén 50 százalékuk válaszolta azt, hogy ezen keresztül beszélgetett idegenekkel. A válaszadók egyharmada pedig az üzenetküldőn keresztül folytatott titkos kapcsolatot.

Mély érzésekről beszélni, kimondani, hogy „szeretlek”, sokszor nem könnyű - különösen nem első alkalommal. Ezért talán nem is meglepő az az eredmény, hogy a megkérdezettek fele Windows Live Messengeren vallott szerelmet kedvesének.

„Ki mondja, hogy a romantika kihalt az emberekből? Csak manapság online módon vallanak szerelmet”
- mondta Szelthafner Zoltán, a Microsoft termékmenedzsere „Mára hazánkban a Windows Live Messenger a legnépszerűbb azonnali üzenetküldő alkalmazás, jelenleg is már több mint 1,6 millió aktív LiveID (a belépéshez használt azonosító) létezik, és számuk dinamikusan növekszik. Az azonnali üzenetküldő talán azért vált olyan népszerűvé az elmúlt években, mert ez a kommunikáció legegyszerűbb, legszabadabb és legszórakoztatóbb formája.

A felmérésben résztvevőket arról is megkérdezték, hogy melyek voltak a legfárasztóbb ismerkedős szövegek, amelyet valaha kaptak. Néhány válasz ezek közül:

“Nem fáradtál el? Csak mert egész nap Te jártál az eszemben!”
“Hogy tudtam eddig Nélküled élni?”
“Jól vagy? Mert tudom ám, hogy a mennyből pottyantál le!”
“Van egy különös képességem: bárkiből kihozom az állatot az ágyban.”
“Nincs Nálad egy térkép? Mert elvesztem a tekintetedben.”


A kérdőív arra is rákérdezett, hogy mely érzelmet kifejező ikont (emoticont) használták leginkább. A válaszok közt szerepel többek között a csokor rózsa, csókot formáló száj, két alak, amint kéz a kézben elsétálnak a naplementébe, illetve a kiskutya-szemek.

A Windows Live Messenger a világ legelterjedtebb ingyenes üzenetküldő szolgáltatása, amely segít a felhasználóknak a rokonaikkal, barátaikkal és partnerükkel való kapcsolattartásban. Az emoticonok széles választékának, a dokumentum- és fotó-megosztó eszközöknek köszönhetően a Windows Live Messenger a legszégyenlősebbeket is magabiztos Casanovává vagy a végzet asszonyává változtathatja.  Több mint 294 millióan használják aktívan az Windows Live Messenger-t számítógépükön, és összességében több mint 8,2 milliárd IM üzenetet küldtek már el.  A legtöbben azért veszik igénybe a szolgáltatást az udvarláshoz, mert élőszóban túl félénkek, vagy, mert a nagy távolság miatt csak így érintkezhetnek rendszeresen, esetleg éppen ezzel szeretnék változatosabbá és izgalmasabbá tenni párkapcsolatukat.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55