Az Albacomp újabb világmárkákat szervizel
Az Albacomp 2008 januárjától újabb világmárkák számára biztosít szervizpartneri tevékenységet. Egyrészt a HRP által forgalmazott DELL termékek garanciális szervizét biztosítja, másrészt a Samsung hivatalos szervizpartnere lett. Ez utóbbi megállapodás a Magyarországon, hivatalos viszonteladótól vásárolt monitorok és nyomtatók garanciális és garancián túli szerviztevékenységére vonatkozik. Az új megállapodássokkal a cég immár tizenegy nemzetközi vállalat – a Dell és a Samsung mellett az MSI, a Fujitsu-Siemens, az IBM, a HP, az LG, SUN, EIZO, API, és az ASUS – termékeit szervizeli Magyarországon.
A Samsung kiterjedt szervizhálózata tovább bővül az Albacomp országos szervizpontjaival, így a cég HelpDesk szolgálata az ügyfeleket a lakóhelyükhöz most még közelebb eső felvevőhelyre tudja irányítani.
A HRP a Dell partnereként biztosítja az általa forgalmazott Dell számítástechnikai berendezések (pc, szerver, notebook) garanciális javítását, amelynek mostantól többek között az Albacomppal kötött megállapodás révén tesz eleget.
Az Albacomp szerviztevékenységének megújítása jegyében tavaly centralizálta saját notebook szerviz-rendszerét is, amelynek eredményeképpen az országos szervizhálózat pontjai a jövőben felvevőhelyként működnek tovább, a javítási tevékenységre pedig a cég székesfehérvári szervizében kerül sor. A nemzetközi modellnek megfelelő felépítéssel az Albacomp gyorsabb, pontosabb és alacsonyabb költségekkel járó szolgáltatást nyújthat ügyfeleinek a jövőben. Az elmúlt évi újítás a legújabb szervizpartnerségi megállapodásnál is jelentős szerepet játszott.
A szervizpartnerség terén a legrégebbi együttműködés a HP-hez és az IBM-hez kötődik, majd ezt követte a Fujitsu-Siemens-szel kötött partneri kapcsolat, amely a SZÜV-vel 1995-ben megkötött szerződésre nyúlik vissza. Emellett az Albacomp az LG egyik magyarországi szervizpartnere is. Korábban, 2006 augusztusában az NSE Service Group-pal kötött szerződést az Albacomp, amely révén az ASUS notebookok és pda-k kizárólagos magyarországi szervizszolgáltatójává vált, így egyaránt ellátja a garanciális és garancián túli javításokat is. Legutóbb 2007 szeptemberében a világ egyik legnagyobb laptop gyártójává vált MSI-vel kötött hasonló megállapodást az Albacomp, amely azóta a Magyarországon értékesített notebookok szervizelési feladatainak ellátására is jogosult.
Kapcsolódó cikkek
- Új üzletágigazgató az Albacompnál
- Üzleti modellt vált a Dell
- A Hewlett-Packard az első a PC-piacon
- Újra lendületben a Dell
- Ismét a Samsung forgalmazza a Samsungot
- Megegyezett a HDD-licencekről a Hitachi és a Samsung
- 4,5 milliárd dolláros Dell-WPP szerződés
- A Dell eredménye javult, de nem eléggé
- Az Albacomp 70 millió forintos megbízást nyert el
- Embertelen munkafeltételek a Dell üzemeiben