Blu-ray törő szoftver a SlySofttól
Mint minden védelmi rendszernek, a Blu-ray beépített BD+ megoldásának is meg voltak számlálva a napjai már megjelenése előtt. A tapasztalatok szerint a szinte mindig feltörhetetlennek kikiáltott szoftveres megoldások szinte mindig gyalázatosan korán adják meg magukat a kitartó próbálkozásoknak. A BD+ esetében sem volt ez másként, és már várható volt, hogy még a Blu-ray igazi elterjedése előtt sor kerül erre, hackerek átjutnak a védelmen, és a kódok előbb-utóbb az interneten kötnek ki. Egészen más kategória azonban a felhasználók által is könnyen kezelhető szoftver megjelenése. Ilyenkor már nincs szükség számítástechnikai-programozói tudásra, kényelmes, felhasználóbarát kezelőfelülettel válik lehetségessé a filmek feltörése. A talán nem véletlenül karibi bejegyzésű vállalat szoftverét úgy alkották meg, hogy a későbbi esetleges változtatásokat pillanatok alatt az adatbázis frissítésével kivédje, így hamar a Blu-ray is a DVD sorsára juthat, csak az nem másol filmet, aki nem akar. A nagy filmstúdiók számára kedvezőtlen, kialakulóban levő helyzeten az sem segít, hogy a SlySoft ráadásul igen olcsón, mindössze 47 dollárért kínálja letöltésre AnyDVD HD nevű szoftverét.
Kapcsolódó cikkek
- Wi-Fi-n nézhetjük a videomegosztókat és az időjárást az LG új Blu-ray lejátszójával
- LG HR500: 85 órányi HD-felvételt lehet tárolni az új Blu-ray lejátszón
- Jobs üzeni: Blu-ray helyett használd a YouTube-ot!
- Akár 128 GB-os Blu-ray lemezek az új BDXL formátummal
- 3D Blu-ray lejátszók a Sonytól
- Új, nagy teljesítményű Blu-ray lejátszók az LG-től
- 33 GByte-ra nő a Blu-ray lemezek kapacitása
- 3D Blu ray PC-n 2010-ben
- 12-szeres Buffalo külső Blu-ray író USB 3.0-val
- 8X-os külső Blu ray író
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert.
Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását
A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.
Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban
Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén.