Nem okoz életveszélyt az iPod a pacemakereseknek
Az életet veszélyeztető szívritmuszavarok miatt a mellkasba beépített pacemaker igen érzékeny műszer. Folyamatosan érzékeli viselőjének minden egyes szívdobbanását és ha szükséges, késés nélkül segít, de bonyolult elektronikus szerkezetét a külvilágban létező elektromágneses hatások is befolyásolhatják. Ezért az óvatosság, hogy a szokásos repülőtéri fémdetektoros kapukon a pacemakert szívük fölött viselő emberek nem mehetnek át.
Az MTI is közölte annak a korábbi vizsgálatnak az eredményeit, ami azt jelezte, hogy az iPod zenegépek elektronikus működési zavarai veszélyesen fölboríthatják a pacemaker működést. Ez akkor főleg azoknak a fiatal szívbetegeknek és szüleiknek okozott riadalmat, akik mindig szívesen hordtak maguknál rádiót, lemezjátszót vagy legújabban iPod készüléket.
Bostonban Charles Berul, az ottani gyerekkórház pacemakerrészlegének vezetője és munkacsoportja ezért most azt tanulmányozta, hogy a hozzájuk rendszeresen ellenőrzésre járó szívbeteg gyermekek és ifjú felnőttek ritmusszabályozója hogyan működik, ha a leggyakrabban használt iPod készülékeket a páciens közelében bekapcsolják.
Az általuk vizsgált két iPod a SanDisk Sansa és a Microsoft Zune volt. A szívritmust szabályozó készülékek is két csoporthoz tartoztak. Az egyik csoportban azok voltak, melyek a beteg szívét nem engedték veszélyesen lelassulni vagy megállni, ha a betegség következtében ez megtörténhetett volna.
A másik pacemakertípus az ICD betűszóval jelzett szerkezet. Az ilyen rendkívüli gép érzékeli viselőjének szívműködését és ha életveszélyes ritmuszavar, kamrafibrilláció kezdődik, áramütéssel megszünteti azt, amivel megmenti tulajdonosa életét. Itt még veszélyesebb lehetne, ha bármilyen, külső elektromos zavar, például mobiltelefon csengése vagy iPod bekapcsolása megzavarhatná az ICD biztonságos működését.
A folyamatos EKG ellenőrzés tanúsága szerint ezek a zenekészülékek a 255 vizsgált esetben egyetlen egyszer sem jeleztek téves, rossz működést és a betegek sem éreztek semmiféle kellemetlenséget. A műszerek sem mutattak bármilyen bonyodalmat a pacemakerek programjában vagy a hozzájuk tartozó vezetékekben.
Elgondolkoztató az a különbség, ami az előző vizsgálat és Berul munkacsoportjának eredményei között adódott. A fontos szakfolyóirat, a Heart Rhythm külön szerkesztőségi közleményt szentelt az ellentmondás okainak tárgyalására.
A szerkesztőségi közlemény szerzőjének véleménye szerint a különbség abból eredhet, hogy a két munkacsoport másképp értelmezte az EKG-felvételeket és más mérési módszereket használt. Ebben az is szerepet játszhatott, hogy az előző vizsgálati csoport betegeinek az átlagos életkora 77 év volt, a mostaniaké pedig csupán 22 esztendő.
Érdekes volt viszont a bostoni kutatók azon megfigyelése, hogy a pacemakerek programozása közben csaknem minden második esetben a programozóműszert megzavarta, ha az iPod bekapcsolt.
Berul és munkacsoportja ezért azt tanácsolja az érintetteknek, hogy az ilyen beteg legalább akkor ne bömböltesse kedvelt iPod-ját, amikor éppen a pacemakeres járóbeteg-rendelésen fekszik a vizsgálóasztalon, ahol életmentő pacemakerét ellenőrzik és szükség szerint újraprogramozzák.
Kapcsolódó cikkek
- Növekszik az internetfüggő felnőttek száma Dél-Koreában
- Az Apple szerint mobileszközökre nem való a Flash
- Bővül a Sony közvetlen iPod-fogadásra képes Xplod családja
- Számítógépstressz-szindróma a lassú és kiszámíthatatlan pécéktől
- Nemzetközi cégé lett a magyar egészségügyi informatikai vállalat
- Hányni fogsz a 3D TV-től
- Innovate! 2010: magyar a dobogón
- e-Health Week 2010: átütő siker Barcelonában
- Távgyógyászat
- Depresszióval jár együtt a mértéktelen internetezés
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.