2,6 millió dollár a pizza.com domainért

Milkovits Gábor, 2008. április 5. 20:05

Egy amerikai férfi 2,6 millió dollárért adta el az általa még 1994-ben bejegyeztetett pizza.com domain nevet.

A 43 éves Baltimore-i Chris Clark 14 éve azért regisztráltatta a domaint, állítólag azért, hogy pénzügyi tanácsadó cégének könnyebben tudjon ügyfeleket szerezni a pizzával foglalkozó vállalkozások között. Clark végül 2000-ben eladta a céget, az internetcímet és az oldalt azonban továbbra is fenntartotta, évi mindössze 20 dolláros díjért. Némi bevételt jelentett, hogy valamennyi pénzért reklámfelületként értékesítette a portált, a valódi üzleti lehetőségre azonban akkor figyelt fel, amikor 2006-ban valaki 3 millió dollárért vált meg a vodka.com címtől. Clark végül idén március 28-án nyilvános aukcióra bocsátotta a domaint és az első százdolláros licit után egy héttel egy magát megnevezni nem akaró személy 2,6 milliót ajánlott érte, amit aztán Clark örömmel el is fogadott.

Később a baltimore-i férfi azt nyilatkozta, most már sajnálja, hogy annak idején, az internet hajnalán nem jegyeztetett be több internetes domaint. Az eddigi legdrágábban elkelt internetcím egyébként a sex.com volt a maga 12 millió dollárjával.

Kulcsszavak: domain

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Hogyan működnek a hírgyűjtő oldalak?

A technológia fejlődésével napról napra egyre könnyebb hozzájutni a napi híradagunkhoz, de nem volt ez mindig így. Az emberek korábban is kíváncsian álltak hozzá a körülöttük történt eseményekhez, az internet elterjedésével pedig gyakorlatilag már semmi nem szab határt a híréhségnek. Régen a nyomtatott sajtó szolgált arra, hogy az információkat széles körben megismertesse, ma pedig elég néhány kattintás és máris elénk tárul a világ.

2024. május 12. 14:20

Az Audi Development Camp idén nyáron is várja a jövő mérnökeit a Széchenyi István Egyetemen

A győri Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria közös szervezésű Audi Development Camp elnevezésű nyári képzése idén augusztusban is várja a szakmai fejlődésre és kihívásokra vágyó mérnök- és közgazdászhallgatókat. Az egyhetes, angol nyelvű programon a magyar és nemzetközi fiatalokból álló csapatoknak ezúttal egy elektromos hajtáslánccal kapcsolatos projektfeladatot kell megoldaniuk.

2024. május 12. 13:47

A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket

A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.

2024. május 12. 12:01

K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé

Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

2024. május 12. 10:26

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36