Digital Actors: Digital Cloning in Popular Culture and News Media

Vértes János, 2000. február 14. 21:11
A cím nem véletlenül angol, csak azoknak szól a hírünk, akik értik. Takács Barnabás, a Digital Elite Entertainment kutatás-fejlesztési igazgatója március 3-án, 18 órakor angol nyelven tart előadást a CEU Auditóriumában (1051 Budapest, Nádor u. 9.) a digitális klónozás üzleti, jogi, társadalmi, etikai és politikai aspektusairól.
Ugyanerről a témáról Takács Barnabás már magyar nyelven is tartott egy előadást a múlt év őszén, majd sok egyéb sajtótermék mellett az Internet Kalauz is bemutatta kutatásait (ez utóbbi lapban éppen sorozatban jelennek meg a digitális klónozás technológiáját bemutató írásai), most pedig a két budapesti angol nyelvű felsőfokú tanintézet, az IMC és a CEU hívta meg vendégelőadónak. A Digital Elite Entertainment a szórakoztatóipar (film, televízió, játék, internet) számára fejleszt ki digitális emberi alakokat, s ennek a témának Takács Barna már előző munkakörében, a Virtual Celebrity Productions kutatás-fejlesztési igazgatójaként is vezető szakértője volt, ő volt a felelős annak a DCS (Digital Cloning System) szoftvernek a kifejlesztéséért, amelynek segítségével 30 másodpercre újra életre kelt és "szerepet játszott" Marlene Dietrich.

A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket

A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.

2024. május 12. 12:01

K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé

Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

2024. május 12. 10:26

Az ASUSTOR és az ULINK megoldása előre jelzi a meghajtóhibát

A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.

2024. május 12. 09:19

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36