Az Intel-nek nem kell a Vista

Milkovits Gábor, 2008. június 26. 19:10

A New York Times bennfentes vállalati hírforrásra hivatkozva azt írja, hogy az Intel nem tervezi átállítani számítógépes infrastruktúráját a Windows Vista-ra, helyette inkább megmarad a jó öreg XP-nél a Windows 7 2010-re várható startjáig.

Ha a hír igaz, az több, mint megdöbbentő tekintve, hogy a mintegy 80 000 főt foglalkoztató vezető csipgyártó nemcsak kiemelt partnere a Microsoftnak, hanem egyúttal hosszú évek óta tevékenyen részt is vesz a szoftver kifejlesztésében annak okán, hogy a legtöbb Windows PC-ben Intel CPU található. Az értesülés nem hivatalos, az Intel egyik szóvivője korábban csak annyit közölt a kérdéssel kapcsolatban, hogy szervereken és munkaállomásokon is tesztelik a Vista-t a cégnél, de csak elszigetelten, azaz korántsem a teljes informatikai rendszeren. Ennek ellenére a processzorgyártó még százszor meggondolhatja magát, vagy valamilyen kompromisszumra juthat a két társaság, hiszen hosszú távú együttműködésük mindkettőjük számára sokkal fontosabb ennél a kérdésnél. Az Intel vonakodása ugyanakkor mégiscsak jelzésértékű, hiszen az XP már hét éves és az átfogó SP2 szervizcsomag is mintegy négy éve jelent meg.

A Gartner elemzői szerint minden generációváltásnál van egy olyan, többnyire 30 százalékot kitevő vállalati ügyfél-réteg, amely átugorja az új Windows-t és megvárja inkább a következő verziót a frissítéssel. Michael Silver elemző ugyanakkor úgy nyilatkozott a New York Times-nak, hogy a Vista esetében ez az arány ennél magasabb lesz, részben valóban a szoftverrel való elégedetlenség, részben pedig amiatt, hogy az operációs rendszer mindenképpen hardvercserét igényel, ebbe pedig a nagyobb vállalatok nem szívesen vágnak bele a mostani recessziós időkben. Ám éppen ugyanez hajtja a Microsoft malmára a vizet a fogyasztói piacon, itt ugyanis az új számítógépekre június 30-a után már csak a Vista telepíthető, kivéve néhány kisteljesítményű és –méretű noteszgépet, mint amilyen az Asus Eee. És éppen ezért valószínű az is, hogy a Microsoft nem nagyon izgatja magát a néhány vonakodó nagyvállalat miatt, amikor a mezei fogyasztói PC-piac továbbra is szárnyal és vele együtt a Vista értékesítése is.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36