Kereskedelmi igazgatót nevezett ki a Lenovo

forrás Prim Online, 2008. augusztus 18. 12:40

A Lenovo Magyarország Kft. Tóth Pétert (30) nevezte ki viszonteladói üzletágának kereskedelmi igazgatói posztjára. A szakember az IBM Magyarországi Kft-től érkezett a notebook-gyártó hazai képviseletéhez.

A próbaidejét augusztus elején kitöltő Tóth Péter pályafutását a második legnagyobb magyar IT disztribútornál, az Ingram Micro Magyarországi Kft-nél kezdte 2000-ben, ahol öt éves munkássága alatt IBM termékmenedzserként leginkább asztali számítógépek, notebookok és x86 szerverek értékesítésével foglalkozott. 2005-től az IBM magyarországi leányvállalatánál dolgozott, először indirekt partnermenedzserként, majd disztribútori partnermenedzserként, később pedig a Volume csoport vezetőjeként. A Kék Óriást 2008. áprilisában hagyta el a Lenovo Magyarország viszonteladói üzletágának kereskedelmi igazgatói pozíciójáért.

Kereskedelmi igazgatóként elsődleges feladata a nagykereskedelmi partnerek kezelése, továbbá felelős az értékesítési csatorna egészéért is.

A szakember felsőfokú tanulmányait a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola Erősáramú karán végezte, erősáramú mérnöki diplomáját 2000-ben szerezte meg. Péter szabadidejében szívesen utazik, kerékpározik és síel.

Kulcsszavak: Lenovo-hu CIO

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55