Bartalis Krisztina az év projektmenedzsere

Kovács Attila, 2009. március 31. 12:34

Az év projektmenedzsere díjat az április 2-án Budapesten megtartandó projektmenedzsment fórumon adják át, az immár nyolcadszor kiírásra került pályázat nyertesének, Bartalis Krisztinának, a Vodafone Magyarország projektmenedzserének, aki „A Vodafone globális szintű vállalat átszervezési (EVO) program első országban történő megvalósítási projektje”vezetőjeként pályázott.

A Vodafone globális programja a különböző országokban igen eltérő, különböző alkalmazásokon alapuló pénzügyi, beszerzési és személyzeti folyamatait és rendszereit egységesítette.  A magyarországi projekt a globális program pilotja volt, célja pedig az új működési modell, továbbá az alkalmazott projektmódszertan és a projektszervezet megfelelőségének, hatékonyságának tesztelése.  A magyarországi projekt fő feladata a magyar leányvállalat működésének és a projektben érintett szervezeti egységeknek az átalakítása volt, olyan eredményekkel, mint standard pénzügyi tranzakciók, ERP rendszerben használt törzsadatok karbantartási feladatának átadása az erre a célra létrehozott másik Vodafone vállalatnak, a nem kiszervezett pénzügyi funkciók racionalizálása,  illetve új  magyarországi üzemeltetési és alkalmazás támogatási folyamatok létrehozása. .

Magyarországon a projekt által közvetlenül érintettek közé tartozott az átalakított folyamatok mentén dolgozó, kb. 300 munkatárs. A bevezetett új HR, és beszerzési funkcionalitások miatt minden magyarországi alkalmazottat (kb. 1200 fő) érintettként kezelt a projekt (tréning és kommunikációs szempontból).

A díjpályázat versenyének magas színvonalát mutatja, hogy a szervezőbizottság két különdíjat is kioszt. Az egyiket Kovács Gábor, a MAVIR Zrt. 35 éves igazgatója projektmenedzseri munkájáért kapta. Kovács a villamosenergia-iparban stratégiai jelentőségű projekteket vezetett, köztük a Békéscsaba – Országhatár-Románia útvonalon épült 400 kV-os villamos energia összeköttetés projektjét. A projekt nemzetközi jelentőségét mutatja, hogy az Európai Unió a Trans European Networks – Energy (TEN-E) programjában – mint kiemelten fontos projektet – összességében kb 650 MFt értékben támogatta. A MAVIR és a külső beszállítók mellett még mintegy 100 hatóság, illetve szakhatóság, önkormányzatok és a több ezer ingatlantulajdonos volt a projektben érintett.
 
A másik külödíjat Szőllőssy Gyula, az IQsys Zrt. kompetenciaközpont vezetője kapta projektmenedzseri munkájáért, aki a banki szektorban stratégiai alkalmazásfejlesztési projekteket vezetett, köztük a Magyar Nemzeti Bankban fizetési mérleg (FMR) összeállítását támogató alkalmazás fejlesztését. Szőllőssy 47 éves matematikus-mérnök, mérnök-közgazdász, aki jelentős informatikai fejlesztési, funkcionális menedzseri és projektmenedzseri gyakorlattal is rendelkezik.

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36