Fizetős szolgáltatást tervez cégeknek a Twitter
A Twitter 101 egyelőre csupán olyan weboldalak gyűjteménye, amelyek demonstrálják, milyen módokon használhatják üzleti vállalkozások saját hasznukra a mikroblog-szolgáltatást. Ehhez egy szöveges tájékoztató, illetve egy letölthető diavetítés is a segítségükre van, továbbá esettanulmányokat is olvashatnak a témában. Anamitra Banerji, a Twitter üzleti termékeiért felelős igazgatója a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy amikor átkerült a céghez a Yahoo-tól, rögtön fizetős termékekkel szeretett volna előrukkolni. A későbbiekben azonban rájött, hogy a Twitter-en jelen lévő vállalatok nagy száma ellenére sok cég nem tudja pontosan, mi haszna lehet a megoldásból, ezért a szolgáltatások startja előtt igen fontos a megfelelő tájékoztatás.
Banerji szerint egyébként a cégek számára a Twitter elsődleges előnye a kapcsolatépítés, az egyes vállalatok munkájáról kibontakozó gyors véleménycsere, illetve a kérdések és új ötletek valósidejű megvitatásának lehetősége lehet. Emellett a kisvállalkozások számára külön hasznos lehet, hogy kockázatmenetesebben próbálhatnak ki új ötleteket a közösségi mikroblogon, mint a kinti életben. A Twitter 101 angol nyelvű tájékoztató portál itt érhető el.
Kapcsolódó cikkek
- Feliratkozásra kényszerítő veszélyes hibát javított a Twitter
- Sms technológiát vásárol a Twitter
- Tartanak a kisvállalkozások a közösségi média veszélyeitől
- Reklámok a Twitteren is
- A Twitter alapján megjósolható a termékek várható sikere
- Mától az iWiW-en is lehet csiripelni
- Az öregedő brit kémek képtelenek használni az internetet
- Kínába irányították a YouTube, a Facebook és a Twitter adatforgalmát
- 1 százalékra csökkent a spam a Twitter-en
- Magyarországon is kapható az LG első Android telefonja
Internet ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?
A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.
A Zyxel Networks gyors és megfizethető WiFi 7 opciót mutat be KKV-knak
A Zyxel Networks, a biztonságos, mesterséges intelligencia alapú felhőalapú hálózati megoldások vezető szállítója, piacra dobta az NWA130BE – BE11000 WiFi 7 Triple-Radio NebulaFlex hozzáférési pontot (AP). Mivel a WiFi 7-támogatott eszközök 2024-ben válnak általánossá, az NWA130BE lehetővé teszi a kis- és középvállalkozások (KKV-k) számára, hogy páratlan hálózati sebességet, kapacitást és a lehető legjobb WiFi élményt élvezhessék.
Új korszak jön az 5.5G, a mesterséges intelligencia és a felhő alapú megoldások integrálásával
A küszöbön álló 5.5G-korszak jegyében mutatta be legújabb innovációit és megoldásait a Huawei Technologies az idei Mobil Világkongresszuson. A vállalat várakozásai szerint az 5.5G technológia kereskedelmi forgalmazása már idén elkezdődik, amely lehetővé teszi új alkalmazási területek kiaknázását. A közelgő új, 10 Gigabites mobilszélessáv korszakában a szolgáltatóknak a kiváló minőségű hálózatépítésre kell törekedniük, hogy ki tudják használni az 5.5G technológia nyújtotta új lehetőségeket. A Huawei partnereivel együtt világszerte már több mint 20 városban működött közre 5.5G hálózatok kereskedelmi telepítésében és tesztelésében.
Gigabit sebességű internetet ad a Vodafone a kisebb díjcsomag áráért
Nagyobb sebességű internetet ad a Vodafone Magyarország a kisebb díjcsomag árért minden új, legalább 1 éves határozott idejű vezetékes internet és TV előfizetésre kötött szerződés esetén 2024. február 15. és április 15. között. Az ajánlat keretében így most TV előfizetéssel együttesen vásárolt Net M csomag áráért Net L csomagot, a Net L csomag áráért pedig Gigabit Net* csomagot ad a szolgáltató. A kedvezmény mindaddig érvényes, amíg az előfizető csomagot nem vált, vagy le nem mondja a szerződését.
Yettel: 89%-kal nőtt az adatforgalom az előző évi ünnepekhez képest
A korlátlan adatcsomagok és az otthoni internetmegoldások térnyerése is hozzájárul, hogy előző évhez képest idén jelentősen, 89%-kal nőtt a mobilinternet-forgalom a Yettel hálózatán a december 24. és január 1. közötti ünnepi időszakot vizsgálva. A szolgáltató ügyfelei szilveszterkor 8%-kal több SMS-t küldtek, mint tavaly ugyanekkor.