Van végső határa a számítógépek teljesítményének is

Genda Csongor Zoltán, 2009. október 15. 19:03

A bostoni egyetem két tudósa szerint a számítógépek teljesítményének van egy abszolút felső határa, amit semmilyen körülmények között nem lehet átlépni.

Lev Levitin és Tommaso Toffoli amerikai kutatók számításai azt igazolják, hogy rövidesen elérkezik az idő, amikor már egyszerűen a fizikai törvényszerűségekből fakadóan nem lehet majd erősebb rendszereket építeni, mivel a tudomány eléri a maximumot, amit ki lehet sajtolni a hardverekből és a szoftverekből. Ha az elmélet igaznak bizonyul, akkor megdől Moore negyven évvel ezelőtt megfogalmazott törvénye, miszerint másfél évente megduplázódik a számítási teljesítmény a tranzisztorok számának a növelése által. A kutatók még olyan 75-80 év fejlődést prognosztizálnak az áthidalhatatlan határértékig, ami számokban azt jelenti, hogy a mai szuperszámítógépek teljesítményértékét meg kell szorozni 10 a 16.-onnal.

Levitin és Toffoli párhuzamot vontak a fény sebessége és a számítógép teljesítménye között, és levonták a következtetést, hogy mint ahogy a fény sem tud gyorsabban haladni a fizika tankönyvekből ismert sebességnél, úgy a processzorok sem tudnak gyorsabban számolni az általuk megállapított értéknél.

Kulcsszavak: tudomány

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36