Kínát perli kódlopás miatt egy amerikai szoftvercég
A „Green Dam” („zöld gát”) a legutóbbi lépés abban a politikában, amellyel Kína ellenőrizni és irányítani kívánja, hogy állampolgárai milyen tartalmakhoz férhetnek hozzá a világhálón. A kezdeményezés keretében minden az országban forgalomba kerülő PC-t a szóban forgó tartalomszűrő megoldással látnának el – a terv azonban olyan mértékű hazai és nemzetközi tiltakozást váltott ki, hogy a kormányzat egyelőre lelassította a kampányt, bár hivatalosan nem állította le a projektet.
A Cybersitter beadványában azzal vádol hét kínai PC-gyártót, két szoftvercéget és az egész erőfeszítés mögött álló kínai kormányt, hogy a Green Dam Youth Escort szoftverhez mintegy 3000 sort engedély nélkül felhasználtak az ő tartalomszűrő alkalmazásuk kódjaiból. A vád szerint eddig mintegy 56 millió kópiát terjesztettek az általuk kalózszoftvernek minősített programból, jó részüket már azután, hogy hivatalosan tájékoztatták a kínaiakat a kódlopás tényéről. Egyelőre sem a kínai kormány, sem az érintett kínai cégek nem kommentálták a vádat.
A Green Dam-mel egyébként nemcsak maga a cenzúra ténye meg a kódlopás a probléma: független szakértők szerint a szoftver még csak nem is blokkolja hatékonyan a pornográf tartalmakat, ráadásul sok olyan szexuális felvilágosító vagy tanácsadó oldalt is kiszűr, amiket viszont nem kellene. Emellett az alkalmazás veszélyeket is rejt magában, mivel olyan biztonsági sebezhetőségeket tartalmaz, amelyek a hatalmas példányszám miatt PC-k millióit veszélyeztetik Kínában.
Kapcsolódó cikkek
- Kelendő cikk a WLAN-törő
- Peking megszüntetné a névtelen internetes hozzászólásokat
- Négyszázmillió felett az internetezők száma Kínában
- Kínában már 18 millió felett van a 3G-t használók száma
- Felhasználók millióit érintette a decemberi Google elleni támadás
- Kínai célkeresztben az ENSZ és a Dalai Láma
- Újra keres a Google Kínában
- Kínába irányították a YouTube, a Facebook és a Twitter adatforgalmát
- Két újabb amerikai internetes cég szüntette be működését Kínában
- Máris ejtette a Google-t egy kínai mobilcég
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.