Valódi robotegyüttes lép színpadra New Yorkban

Czipperer Dia, 2013. november 11. 15:27

Eddig csak robotoknak maszkírozott bandával találkozhattak a zenerajongók, ám most egy valódi robotegyüttes lép színpadra New Yorkban, a Compressorhead.

Az elektronikus zene úttörő bandája, a Kraftwerk lépett először színpadra robotként. Nem csak öltözetben szerettek volna hasonlítani a masinákra, hanem hangjukat is testreszabott vocoderekkel (hangkódolókkal) „komputerizálták”. Mindez azonban a múlt: november 12-én egy igazi robotegyüttes lép színpadra New Yorkban.

 

 

Koncertet ad ugyanis a világ első robotbandája, a Compressorhead manhattani Union Square Parkban. A fémtestűek és szilíciumagyú német robotokból állnak.

 

A banda a rock/metál stílus képviselője, és a GE-nek köszönhetően érkeznek a városba. A koncert "célja, hogy felhívja a figyelmet arra, a feltörekvőben lévő digitális hálózatra, amely összeköti az embereket, a szoftvereket és a „brilliáns" gépeket" - olvasható a közleményben.


Korábban már írtunk egy robotbandáról, mely szintén a metál vonalán robbant be a köztudatba. A banda a YouTube-on mutatkozottbe a Motrohead: Ace of Spades című számával. Akkor még nem lehetett szinte semmit tudni a bandáról, és sajnos a videót azóta eltávolították az videómegosztó oldalról, így nem tudni biztosan, hogy ugyanarról a csapatról van-e szó, ám a képek alapján úgy tűnik, valamint a banda hivatalos oldalán szintén szerepel az említett videó.

  

Andy Goldberg, a GE kreatív igazgatója szerint a zene innovatív módon töténő gépesítése valósul meg, a fémek és az adatok összeházasítása teremt új lehetőségeket.

 

A koncert délután1-kor kezdődik, és élőben közvetíti a Spotify. A robotok főúként klasszikusokat játszanak majd, többek között olyanokat, mint a Motörhead Ace of Spadesje, a Black Sabbath Ironmanje, valamint az AC/DC TNT-je.


 

 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Önvezető autós parkolás először Magyarországon!

2019. november 18. 14:23

Százmillió eurót fektet be az európai mesterséges intelligencia programba a Huawei

2019. november 8. 10:07

Az Antenna Hungária megvásárolta a Telenor Magyarország 25%-át

2019. november 1. 08:32

Idén is keresik az év fiatal vezetőjét!

2019. október 22. 13:26
online sportfogadás