A világ első ívelt OLED TV-je hazánkban

Czipperer Dia, 2013. november 14. 19:49

Magyarországra érkezett a világon elsőként megjelent LG CURVED (ívelt) OLED TV, amely az egyedülálló formatervezésnek köszönhetően a természet formáit követi. A készülék a legkarcsúbb okostelefonnál is vékonyabb: mindössze 4,3 milliméter vastag.

Az LG hazai sajtóbemutatóján ismerkedhettünk meg a 138 centiméter (55 colos) képátlóval rendelkező CURVED OLED TV-jével, amely a világ első ilyen készülékeként jelent meg májusban, Dél-Koreában.   

 

 

A készülék nem csak technológiai szempontból forradalmi, hanem mérnöki szempontból is mesterműnek számít. Az állvány, amin a TV csücsül, Crystal Stand névre hallgat. Átlátszó, és ez olyan hatást kelt, mintha lebegne a TV. Ebbe vannak beépítve a hangszórók – összesen 4 darab, amelyen szintén átlátszóak. Mindehhez pedig egy mozgásérzékelő távirányító is társul.

 

A természet ihlette dizájn

 

Az LG elképzelése valahogy így hangzik: a forma követi a funkciót, a funkció a formát. Vagyis nem csak egy dizájntermékről van szó – bár ahogy említettük, annak sem utolsó – hanem az ívelt kialakításnak funkcionális okai is vannak.

 

De előbb a formáról. A sajtótájékoztatón természetesen ez kapott főszerepet. Ez nem meglepő, hiszen egy valódi dizájnmodell mutatkozott be kategóriájában elsőként. Az LG szerint fontos kiemelni, hogy míg az egyenes vonalak ember alkotta formákat hoznak létre, addig az ívelt formák a természetben gyökereznek. Már a technológiai fejlődés is ebbe az irányba halad: egyre inkább az ívelt formák kerülnek fókuszba csúcskategóriás kijelzők esetén.

 

A tökéletes vizuális élmény megteremtése

 

Ám, mivel a forma követi a funkciót, nézzük, mitől is jó egy OLED TV-t nézni! A készülék kijelzőjének alakját úgy tervezték meg, hogy közben magát az emberi szemet tanulmányozták, hiszen mi sem sík felületet látunk.

 

A kijelző minden egyes pontja az emberi szemtől azonos távolságra található, így nem veszik el a képek részletgazdagsága.  Ezáltal egy olyan képélménnyel találkozik a néző, amelyet korábban még televízión nem tapasztalhattunk.

 

„Hogy a fekete valóban fekete legyen”

 

Biztosan sokan hallották már az OLED szót, hiszen mostanában szinte sorra jelennek meg az ilyen technológiával készült modellek. Jól hangzik, de mit is jelent ez pontosan, és mitől nyújt páratlan élményt a felhasználóknak?

 

A megoldás sajátossága, hogy maguk a pixelek bocsájtják ki a fényt, így nincs szükség háttérmegvilágításra. Ez egy teljesen más képelőállítást eredményez, és nullára csökkenti a reakcióidőt is. Ráadásul ez azt is lehetővé teszi, hogy papírvékony modellek készülhessenek. A legjobb benne, hogy ez egyáltalán nem a minőség rovására történik, hiszen a páratlan képélmény élénk és élethű színekben pompázik. Ezt a vállalat WRGB technológiának köszönhetjük, amely a hagyományos RGB színrendszer kiegészíti egy negyedik, fehér színnel, így, a 4-színű pixelre épülő megoldással éri el a tökéletes színhatást.

 

3D élmény tökéletes kontraszttal párosulva

 

A készülék a kétdimenziós megjelenés mellett polarizált háromdimenziós képalkotást is kínál a fogyasztóknak, emellett pedig végtelen kontrasztarányra képest. A tökéletes tónusokért pedig a színfinomító Color Refiner funkció felel, mindez pedig egy ívelt OLED élménnyel párosul.

 

Ez pedig már a magyar felhasználók számára is elérhető, hiszen a sajtóeseményt a magyar megjelenés apropóján szervezték, ahol az CURCED OLED TV-vel karöltve a legújabb ULTRA HD modellek is bemutatkoztak.

 

Sajnos a készülék pontosan elérhetőségét és árát még nem fedte fel a gyártó.

Kulcsszavak: HD Magyarország ívelt TV OLED LG

Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új keresőt fejleszt a Google

A Google egy teljesen új, mesterséges intelligencia által működtetett keresőmotort fejleszt, amelyet Magi projektnek neveznek, hogy személyre szabottabb élményt nyújtson a felhasználóknak. A felhasználói igények előrejelzésével ez a technológia beszélgetésalapú keresési élményt hoz létre, relevánsabbá és vonzóbbá téve a keresési eredményeket. Ez a radikális változás megköveteli, hogy a vállalkozások az új keresőmotor AI-alapú megközelítéséhez igazítsák SEO-stratégiájukat.

2023. április 24. 20:01

10 ezer amerikai dollárt nyerhetnek a Huawei XMAGE Awards fődíjasai

Kiírták a Huawei nagyszabású nemzetközi mobilfotós pályázatát, a HUAWEI XMAGE Awards 2023-at (korábban NEXT IMAGE Awards), melyen az elmúlt években több ízben is magyar siker született. Az idei megmérettetésre a világ minden tájáról kilenc kategóriában várják a fotós és videós alkotásokat, a legjobb pályaműveket beküldők pedig akár fejenként 10 ezer amerikai dolláros pénzjutalomban részesülhetnek. A pályaművek beküldési határideje 2023. augusztus 15., a nevezett alkotásokat neves nemzetközi zsűri bírálja el.

2023. április 13. 11:26

Ezekre a webcímekre figyeljen, ha nem akarja, hogy átverjék

Az utóbbi időben Magyarországon is egyre elterjedtebbek az adathalász oldalak, amelyek sok esetben nagyon megtévesztő webcímeket használnak. Mit tehetünk azonban, ha nem szeretnénk, hogy a személyes adataink illetéktelenek kezébe kerüljenek?

2023. április 4. 21:44

Megvannak a digitális marketingről szóló legjobb szakdolgozatok

Az IAB Hungary digitális reklámszakmai szervezet március 24-én a GroupM Akadémia bázisán adta át a 2022-es évi Legjobb szakdolgozat a digitális marketingről című pályázat nyerteseinek járó díjakat. Az elmúlt három évben kivétel nélkül (előszörmásodszorharmadszor) a Budapesti Corvinus Egyetem diákjai nyertek a pályázaton, idén először azonban egy szegedi és egy debreceni egyetem hallgatója vihette haza a legjobb pályamunkáért járó díjat. 

2023. március 27. 12:43

Az Alzánál egyszerűbb lett az áruvisszaküldés és a reklamáció

Az Alza.hu ügyfelei mostantól a reklamált termékeket az AlzaBoxokon keresztül is visszaküldhetik. A Magyarországon, Szlovákiában és Csehországban több mint 210 000 csomagautomatát működtető webáruház ismét egy újabb lépéssel közelebb került céljához, hogy hálózata a helyi közösségek számára minél hasznosabb legyen és kényelmesebbé tegye mindennapjaikat.

2023. március 21. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39