A Földre visszatérni képes holdszondát indít Kína

MTI Sajtóadatbank, 2014. augusztus 12. 16:56

Új holdszondát küld az űrbe Kína, méghozzá egy olyan szerekezetet, amely képes visszatérni a Földre. A még idén visszaérkező jármű az ország nagyszabású űrprogramjának részét képezi.

A szonda vasárnap késő éjjel érkezett a Szecsuan tartománybeli Hszicsang városába, ahonnan még az év vége előtt felbocsátják. A hivatalos sajtójelentések szerint a szonda másodpercenként 11,2 kilométer megtételére lesz képes, s küldetése befejeztével visszatér majd a Földre.

 

A holdszonda a következő kínai holdmisszió, a várhatóan 2017-ben elinduló Csang'o-5 fontos részét jelenti. A misszió kitűzött célja talajminták gyűjtése, űrhajóst azt követően küldenének az égitestre, ahol később egy holdbázis építését is tervezik. 

 

A kép illusztráció

 

Kína decemberben lépett be – az Egyesült Államok és Oroszország mellé – a holdjáró nemzetek tagjai közé, miután a Csang'o-3 űrszonda a Jade nyúl holdjáró robottal együtt sikeresen Holdat ért, alig hat évvel Hold-programjának kezdete után. Soha azelőtt nem szállt még le kínai űreszköz valamely égitesten.

 

A teljes egészében kínai technológián alapuló eseményt történelmi áttörésként, a "kínai álom" részeként jellemezte a kínai sajtó, s az a nemzetközi közösségben is elismerést váltott ki. A holdjáró sikere ugyanakkor nem teljes, az januárban meghibásodott, s a szakértők csupán pár hónapra becsülik "hátralévő idejét".

 

Kép: theoslotimes.com

Kulcsszavak: tudomány Hold Kína világűr

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Elálltak a felek a T-Systems tranzakciótól

2019. december 11. 10:28

Kihirdették a 2019-es Az Év Honlapja pályázat díjazottait!

2019. december 3. 18:18

Megtartották Magyarország eddigi legnagyobb informatikai versenyét

2019. november 26. 11:05

Önvezető autós parkolás először Magyarországon!

2019. november 18. 14:23
online sportfogadás