Őrizetbe vették az egyik vezető kínai hírportál újságíróit cégek zsarolása miatt
Az egyik vezető kínai gazdasági magazin több munkatársát vették őrizetbe a sanghaji hatóságok, azzal vádolva őket, hogy negatív hírek közlésének fenyegetésével zsaroltak ki összegeket számos vállalattól - adta hírül a kínai központi televízió (CCTV) csütörtökön.
A vádak szerint az újság és a PR-cégek tavaly november óta több tucatnyi vállalatot zsaroltak meg őket negatív fényben feltüntető cikkek megjelentetésével. Az áldozatok listáján számos pekingi, sanghaji és dél-kínai nagyvállalat is megtalálható, de a zsarolók különösképpen a tőzsdére vonulás előtt álló, átszervezést, profilváltást tervező vállalatokra koncentráltak, amelyeket különösen érzékenyen érintettek a róluk szóló híradások.
A tv szerint a hírportál arra is felhasználta a zsarolást, hogy honlapján hirdetés vásárlására vagy másfajta együttműködésre kényszerítse a vállalatokat. A gyakorlat az volt, hogy amennyiben a zsarolásnak áldozatul esett cégek hajlandók voltak fizetni, a lap azokat pozitív színben feltüntető írásokat jelentetett meg, de az azokról szóló, külső forrásból származó negatív cikkek eltüntetésében is segített.
A rendőrség nem tette közzé, hogy a cégek pontosan mennyit fizettek a zsarolóknak, csupán annyit közölt, hogy az utóbbiak "jelentős összegű" haszonra tettek szert illegális tevékenységükből. Az eset azt követően került napvilágra, hogy a kormány nyár közepén a média fokozottabb ellenőrzését, a fizetett cikkek közlésének és a mostani esethez hasonló zsarolási ügyeknek a felszámolását hirdette meg.
Kapcsolódó cikkek
- Feketelistás lett az Apple
- Nyílt levélben szólította fel a vita befejezésére az Amazon.com-ot több száz író
- Rajtaütésszerű ellenőrzés a Microsoft kínai irodáiban
- Sikerült megfélemlítenie a közösségi oldalak használóit Kínának
- Újabb közösségi oldalakat és programokat blokkolnak Kínában
- Reklámadó: a közösségi oldalakat is bevonhatják az adózói körbe
- Iránymutatást fogadott el az Európai Unió az internetes szólásszabadságról
- Három évet kapott az internetes álhír-terjesztő
- Álhírek online terjesztéséért állítottak bíróság elé egy kínai férfit
- Gyengébb a vártnál a "kínai Twitter", a Sina mikroblog befolyásoló ereje
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
„Mit lájkol a gyerek?” – A szülőket segíti az NMHH új kiadványa
A közösségi médiafelületek használata ma már a fiatalok mindennapjainak részévé vált, ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kiemelt figyelmet fordít az ezen felületek kínálta lehetőségekre és kockázatokra.
Magasabb ponthatárok mellett több mint 4400 elsőéves jutott be a Széchenyi-egyetem minőségi képzéseire
Összesen 4409 elsőéves kezdheti meg tanulmányait a győri Széchenyi István Egyetemen szeptemberben. A ponthatárok a szakok jelentős részén emelkedtek a tavalyihoz képest, van olyan, amelyre 487 ponttal lehetett csak bejutni. Mindez azt mutatja, hogy felkészült hallgatók érkeznek az intézmény magas színvonalú képzéseire.
A HONOR 200 Pro és a mesteri fotózás: fejlődés a Studio Harcourt hagyatékával
Rengeteg ikonikus személyiség mögött ott rejlik egy olyan portré, amely nemcsak a személy lényegét ragadja meg, hanem az örökségét is megörökíti. A hírességektől a politikusokig a portrék alakították a történeteket és magáról az emberiségről alkotott képünket.