Szegeden tartották a 8. IT STAR nemzetközi konferenciát
Az informatika elmúlt négy évtizede Közép-, Kelet- és Dél-Európában
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) által alapított és fenntartott nagyszabású Informatika Történeti Kiállítás helyszínén, a szegedi Agorában rendezték meg az IT STAR nemzetközi konferenciát szeptember 19-én. A rendezvényt a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) szakmai tanácsadó testületének elnöke, Biró Albert nyitotta meg.
Az Informatika Történeti Kiállítás volt a 8. IT STAR Workshop helyszíne Szegeden. A rendezvény az elmúlt évszázad informatika története köré szerveződött.
A konferencia díszelőadója Blagovest Sendov bolgár akadémikus volt, aki nyitóelőadásában az 1960-as és 70-es évek Kelet-Európájának informatikai együttműködéseiről beszélt. Őt további olyan előadók követték, akik szakmájuk és földrajzi régiójuk kiemelkedő egyéniségei. Így szó volt többek között az egykori Szovjetunió, Csehszlovákia és Jugoszlávia informatika-történelméről is, ami manapság igazi kuriózumnak számít.
Az Informatika Történeti Kiállításról – amelyet a résztvevők Muszka Dániel és Bohus Mihály értő vezetésével meg is tekintenek – és annak létrehozásáról Alföldi István, az NJSZT ügyvezető igazgatója tartott előadást. A hazai informatika mérföldköveiről pedig Dömölki Bálint, az NJSZT tiszteletbeli elnöke emlékezik meg.
A konferencia rendezője és házigazdája a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság, szakmai együttműködő partnere a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács volt.
Kapcsolódó cikkek
- 2014-ben is ITBN: ingyenes regisztrációval
- Internet Hungary: újrahuzalozza világunkat a digitális ipari forradalom
- Tervezzük együtt a jövő évet az Országos Marketing Konferencián
- Huawei: hamarosan 100 milliárd szenzor internetezik helyettünk
- Hatékony értékesítés a legújabb trendek szerint
- Kijelölték a Magyar Honvédség tíz évre szóló informatikai stratégiáját
- KKV-AKADÉMIA: a reklámadótól a tartalommarketingig
- Rendezvénysorozat e-kereskedésről és agrármarketingről gazdáknak
- A hazai Systemfarmer IT az MVP 2014 egyetlen magyar előadója
- ELTE-s informatikai fejlesztés nyert Franciaországban
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
így adóznak a kriptovaluták Európában és a FÁK országaiban
A kriptovaluták iránti fokozódó érdeklődés nyomán a Binance egy új, Binance Tax Watch elnevezésű blogsorozatban foglalja össze a digitális pénzügyi eszközök adózásával kapcsolatos tudnivalókat. Ennek első része az Európában és a Független Államok Szövetségében 2023 első negyedévében foganatosított adózási szabályokat mutatja be. A Binance szerint a jogkövető adózás révén az egész Web3 iparág megítélése javulhat, ami a szektor további bővülését eredményezheti.
A digitalizáció a magyar gazdaság kitörési pontja
A digitális gazdaság már ma is a teljes GDP legalább 25 százalékát adja, a fejlett technológiák – úgy mint az 5G, a mesterséges intelligencia, vagy a Big Data – használata pedig a gazdaságok legfontosabb kitörési pontjává vált.