Új csomagokkal bővült és már tévén is nézhető a Telenor MyTV

Farkas Norman, 2014. november 25. 16:40

A Telenor az elmúlt egy év tapasztalatai alapján megújította MyTV szolgáltatását, mely már 25 csatornával és több sorozattal várja a felhasználókat, akik többféle műsorcsomag, illetve időalapú adatjegyek közül is választhatnak igényeiknek megfelelően. A legnagyobb fejlődést a kiszélesített platformtámogatás jelenti, hiszen a MyTV most már nem csak számítógépen, tableten és okostelefonon, hanem egy Chromecast segítségével televízión is nézhető.

A Telenor tavaly novemberben indította útjára a MyTV-t. A tableten, számítógépen és okostelefonon való tévézést lehetővé tévő szolgáltatás most szinte minden téren kibővült, a változásokról pedig mai, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján számolt be a vállalat.

 

Az esemény kezdetén Takács Zoltán, a Telenor Magyarország digitális szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese elárulta, hogy a közel 100 ezer felhasználóval rendelkező MyTV-t az elmúlt egy évben kapott visszajelzések és összegyűjtött tapasztalatok alapján fejlesztették tovább, hogy az minél jobban alkalmazkodhasson a fogyasztói igényekhez.

 

Több csatorna, tartalmasabb Videotár

 

A korábbi 14 helyett mostantól 25 tévécsatornát követhetnek a MyTV előfizetői. Az újdonságok között megtalálhatók a legnépszerűbb kereskedelmi adók, például az RTL Klub, a TV2 és az AXN is. A Videotár is gazdagabbá vált: 900 helyett már 2000 órányi anyagot tartalmaz, ugyanis újabb sorozatok kerültek bele, így többek között a Breaking Bad – Totál szívás és az Alkonyattól pirkadatig rajongói is megtalálhatják kedvencüket a kínálatban.

 

Új műsorcsomagok

 

A kibővített csatornakínálat újragondolt műsorcsomagokért kiáltott, ezért a Telenor új, tematikus csomagokat hozott létre. A havi 990 forintba kerülő, 13 csatornát kínáló Alapcsomag mellé immár nem 3, hanem 6 adócsomag választható, melyekre a felhasználók az érdeklődésüknek megfelelően fizethetnek elő.

 

 

Időalapú adatjegyek

 

Mivel a visszajelzések alapján a felhasználók könnyebben tájékozódnak időtartam, mint gigabájtban meghatározott adatmennyiség alapján, a Telenor megújította MyTV-hez használható adatjegyeit is. November 26-tól két új, idő-alapú adatjegy válik elérhetővé: a 3 órásért 290, a 10 órányi mobiltévézésre elegendő adatforgalmat biztosító jegyért pedig 690 forintot kell majd kicsengetni. December közepén megjelenik egy újabb, 50 órás adatjegy is, aminek az ára 1790 forint lesz. A Telenor SMS-ben értesíti a felhasználókat, ha elérték adatjegyük 80 százalékos kihasználását, és akkor is, ha teljesen kimerítették a benne foglalt keretet.

 

Már a televízió képernyőjén is

 

Bár a MyTV lényege a rugalmasságban rejlik, vagyis abban, hogy bárhol és bármikor lehetővé teszi a tévéadások élő követését, illetve a filmezést az Android és iOS rendszerű okoseszközökön, vagy számítógépeken keresztül (előbbiek esetében alkalmazás, utóbbinál a böngésző révén), az előfizetők jelezték a Telenornak, hogy jó lenne, ha televíziójukon is használhatnák a szolgáltatást.

 

A propelleres szolgáltató hallgatott ügyfeleire és kiszélesítette a MyTV platformtámogatását: október 25-től a szolgáltatás televízió készülékeken is futtatható egy Google Chreomecast segítségével. A MyTV tartalmait az otthoni WiFi hálózaton keresztül egyetlen gombnyomással közvetíthetjük okostelefonunkról, vagy táblagépünkről a hüvelykujj-méretű kütyüre, ami HDMI porton csatlakozik a tévéhez.

 

A Chromecastot két csomagban teszi elérhetővé a Telenor ügyfelei számára. A MyTV Videotárhoz elérést biztosító Otthoni sorozatrajongó csomag esetén egy év hűség vállalásával, 1980 forintos havidíjjal és 6990 forintos egyszeri díj kicsengetésével jutahatunk hozzá a nagyképernyős MyTV-zést lehetővé tévő eszközhöz. Decemberben megjelenik a szolgáltatónál az Otthoni Szórakozás csomag is, amely MyTV Videotár elérés és Chromecast mellett Deezer zene szolgáltatást is kínál, cserébe viszont a 6990 forintos egyszeri díj és egy év hűség mellett 2990 forintos havidíjjal kell számolnunk.

 

Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A koronavírus okozta félelmet használják ki a digitális bűnözők

A Sophos kiberbiztonsági szakértő egy új spam email támadást fedezett fel, amely a koronavírus fertőzés ( COVID-19) okozta félelmet használja ki egy kattintható dokumentum felajánlásával, mely elvileg egy óvintézkedéseket tartalmazó listát tartalmaz, amivel megakadályozható a fertőzés. Ám a dokumentum sajnos egy digitális fegyvert rejt. A Sophos szerint hasonló támadásokra számíthatunk más országokban is.

2020. március 10. 12:57

A Thoma Bravo megvette a Sophost

A Sophos, kiberbiztonsági szakértő bejelentette, hogy lezáródott az akvizíció, aminek keretében a Thoma Bravo körülbelül 3,9 milliárd dollár értékében megvásárolta a Sophost. A Thoma Bravo egy vezető magántőke-befektetési társaság, mely a szoftveres és a technológiával támogatott szektorokra koncentrál. A felvásárlásra vonatkozó ajánlat 2019. október 14-én lett bejelentve.

2020. március 5. 17:24

A Nemzeti Közműszolgáltató nevében indult adathalász támadás

Még két teljes hónap sem telt el az évből, de már folyamatosan jelennek meg az újabbnál újabb adathalász kampányok, amelyek egyre profibbak, ezáltal pedig egyre megtévesztőbbek. Az E.ON és a NAV után most a Nemzeti Közműszolgáltató ügyfelei is felkerültek a céltáblára: a kiberbűnözők hamis számlák online befizetésével próbálják bankkártya-adataikat megszerezni – hívja fel a lakosság figyelmét Solymos Ákos, a QUADRON Kibervédelmi Kft. szakértője, aki hozzáteszi: céges adathalász szimulációik során az alkalmazottak átlagosan 51 százaléka rákattint az ilyen típusú levelekre.

2020. február 25. 13:40

Lezárult a 28. Magyar Innovációs Nagydíj pályázat nevezése

A Magyar Innovációs Nagydíj pályázati felhívására sok jelentős, és több kiemelkedő innovációs teljesítményt, összesen 46 pályázatot nyújtottak be különböző magyarországi cégek.

2020. február 24. 11:45

Megjelent az NMHH 2020-as felügyeleti terve

Többek között a roaminggal és a határozott időre szóló szerződésekkel kapcsolatos előírásokat ellenőrzi majd a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az idei felügyeleti terve alapján. A szolgáltatók kötbérkezelési folyamatai a korábbi évekhez hasonlóan idén is a fókuszban lesznek. Jó hír, hogy a nemzetközi hívások tavalytól érvényes árcsökkentési uniós előírását megfelelően alkalmazták a hazai szolgáltatók.

2020. február 18. 10:35

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan legyenek a gyerekek és a tanárok biztonságban a digitális oktatás ideje alatt is?

2020. március 25. 10:43

Hasznos tippek, hogy előnyünkre fordítsuk a bezártságot!

2020. március 24. 16:55

Koronavírusos átverést azonosított az ESET

2020. március 18. 09:11

Javaslatcsomag szülőknek és pedagógusoknak a HiperSuli digitális tanáraitól

2020. március 15. 11:53
online sportfogadás