Kiber-fizikai rendszereket tudnak megvédeni a BME hallgatói

forrás: Prím Online, 2016. január 8. 13:15

Új kurzus indul 2016 februárjában a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karán, melynek keretében a hallgatók kiber-fizikai rendszerek informatikai sebezhetőségéről is tanulnak majd.

A képzés azért is jelentős, mert Magyarországon kevés az IT biztonsági szakember, a hasonló rendszerek viszont egyre népszerűbbek. Megtalálható-ak az önvezérlő autókban, de az iparban és számos más területen is egyre nagyobb a szerepük. A kurzust elvégző hallgatók ezáltal az országban egye-dülálló  szaktudásra tesznek szert, az ezt lehetővé tevő vezérlőt a Siemens Zrt. biztosítja.

 

A kiber-fizikai rendszerek a fizikai és a digitális világ közötti kölcsönhatást hozzák létre. A technológia révén a járművek például képesek lehetnek az egymás közötti kommunikációra, továbbá az olyan külső környezetből érkező ingerek felismerésére, mint amilyen egy gyalogos közeledése is. A kiber-fizikai rendszereknek köszönhe-tően csökkenthető tehát a balesetek száma, de alkalmazásuk egyre elterjedtebb az ipar, az energiaellátás vagy például az egészségügy területén is.  

 

Az előnyök mellett a kiber-fizikai rendszerek hátrányára Dr. Buttyán Levente, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Hálózati Rendszerek és Szol-gáltatások Tanszékének docense, a CrySyS Adat- és Rendszerbiztonság Laborató-rium (CrySyS Lab) vezetője mutatott rá. „Egyre gyakoribb, hogy a gépek rá vannak kötve az internetre, azonban sok esetben a vállalatok már meglévő ipari rendszerei-ket utólag csatlakoztatták a világhálóhoz. Fontos, hogy különösen az elavult techno-lógiákkal rendelkező rendszerek esetében jelentősen nő a hackertámadások kocká-zata, melyek előreláthatatlan következményekkel járhatnak.”

 

Magyarországon egyelőre limitált az IT biztonsági mérnöki szaktudás, mely segít-hetné a vállalatokat abban, hogy hálózatra kötött ipari rendszereiket biztonságos védelmi programokkal lássák el. A Műegyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar IT biztonság mellékspecializációt választó mesterhallgatói ez év tavaszától erre tu-dásra tehetnek szert egy, a Siemens Zrt. által adományozott vezérlő rendszernek köszönhetően.

 

„A CrySyS laboratóriumban építjük fel egy áramtermelő erőmű modelljét, amelyhez kapcsolódni fog egy adatközpontot szimbolizáló számítógép is. Az új vezérlőnek köszönhetően a hallgatóknak lehetősége lesz rá, hogy megtámadják ezt a rendszert, és megismerjék a gyengeségeit. Ennek ismeretében a hallgatók az országban egyedülálló módon képesek lesznek olyan védelmi rendszereket tervezni, melyek ellenállnak majd a hackertámadásoknak” – mondta Dr. Buttyán Levente.

 

„A Siemens számára mindig is fontos volt a jövő szakembereinek képzése. A Buda-pesti Műszaki Egyetemmel már 17 éve működünk együtt, hogy a gyakorlati képzés erősítésével hosszú távon is biztosítsuk a hazai piac számára a kiemelkedő szaktu-dást. A közös programokban résztvevő hallgatók diplomájuk megszerzése után sok esetben a Siemensnél kezdik meg szakmai karrierjüket. Az ellenálló kibervédelmi rendszerekkel kapcsolatos gyakorlati oktatás napjainkban kiemelten fontos a piac számára, hiszen ideális esetben az egyes termékek és szolgáltatások teljes életcik-lusukon át hálózatokba épülnek. A digitalizáció ilyen formában új lehetőségeket nyit meg a piaci szereplők számára a termékek és megoldások gyors és hatékony fej-lesztéséhez és gyártásához. Akik következetesen ki tudják aknázni ezeket a lehető-ségeket, meghatározó versenyelőnyhöz juthatnak” – mondta el Zeitler Balázs, a Siemens Zrt. kutatás-fejlesztésért felelős vezetője.

 

 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05