Szabó Béla lesz a Magyar Telekom új csoport kommunikációs igazgatója

forrás: Prím Online, 2017. március 10. 15:13

Szabó Bélát, a DDB jelenlegi stratégiai és innovációs igazgatóját  nevezték ki a Magyar Telekom új csoport kommunikációs igazgatójává.

Szabó Béla 2017. május 15-től tölti majd be a Magyar Telekom Csoport kommunikációs igazgatói szerepkörét és irányítja a Magyar Telekom csoportszintű kommunikációs tevékenységét, így márkamenedzsment munkáját, szponzorációs és rendezvény tevékenységét, külső és belső kommunikációját, valamint médiastratégiáját.

 

Szabó Béla: “A DDB-nél töltött remek és szakmailag előremutató évek után óriási inspiráció a Magyar Telekom csapatába belépni. Motiváló kihívás és lehetőség, hogy amit eddig márkaépítés, kommunikáció és viselkedés változtatás terén képviseltem most élesben, Magyarország egyik legfontosabb és legnagyobb márkája érdekében kamatoztathatom. A DDB már régóta megbecsült partnere a Magyar Telekomnak, így az évek során sok kollégával és feladattal megismerkedtem. Mindig is nagy elismeréssel követtem a Telekom kiemelkedő szakmai munkáját és meggyőződésem, hogy fontos és nagy dolgok előtt állunk.”

 

Hannes Wirnsberger, a DDB Budapest Csoport ügyvezető igazgatója: “Béla a DDB-nél töltött 2 éve alatt a menedzsment tagjaként kiemelkedő szerepet játszott az ötletek, a munka és a kultúra alakításában. Ez idő alatt jó barátja lett sokaknak, köztük nekem is. Béla kifejezetten elkötelezett társadalmi hatással bíró márkák építésében, melyek képesek megváltoztatni emberek gondolkodását, érzéseit és viselkedését. Széleskörű tapasztalata és jó megérzései a márkák jelenéről és jövőjéről hasznos lesz a Telekom számára, és biztos vagyok benne, hogy új kollégái is értékes partnerre találnak benne, akárcsak mi a DDB-ben. A váltást nem távozásként éljünk meg, sokkal inkább úgy tekintünk rá, hogy mostantól más, izgalmas útjai lesznek az együttműködésünknek, és a jövőben is nagyszerű közös munkák születnek. Örülünk, és büszkék vagyunk, hogy Béla megkapta ezt a lehetőséget. A DDB nevében gratulálok, és sok sikert kívánok neki a jövőben is.”

 

Szabó Béla szakmai pályafutása:

Szabó Béla pályafutása során egyedülálló módon ötvözte az ügynökségi márkaépítési és kommunikációs tudást az ügyfél oldalon szerzett speciális tapasztalatokkal. Béla több nagy nemzetközi reklámügynökségnél töltött be fontos szerepet, a Y&R-nál az Ericsson regionális koordinációját, a Leo Burnett-nél stratégiai és ügyfélkapcsolati igazgatóként az ügynökség termékeinek minőségéért és az ügyfélszerzésért volt felelős. A telekommunikációs iparágban a Vodafone magyarországi és londoni székhelyű globális szervezeténél dolgozott márkaépítésért és marketing kommunikációért felelős vezetőként. Többek között az ő nevéhez köthető a szolgáltatók mobilhálózatának új iparági témaként való felépítése. A globális és lokális tapasztalatok mellett személyesen vett részt Afrika legerősebb márkája, az MTN telekommunikációs szolgáltató, digitális transzformációs és kommunikációs stratégiájának kialakításában a dél-afrikai központú regionális MetropolitanRepublic ügynökség Stratégiai Igazgatójaként. A Magyar Telekomhoz a DDB-ből csatlakozik, ahol Stratégiai és Innovációs Igazgatóként elsősorban az ügyfelek márkáinak és üzleti tevékenységének új területekre való bevezetése volt fő feladata.

 

Mint azt a napokban a Magyar Telekom bejelentette, Bánhegyi Zsófia, a Telekom jelenlegi csoport kommunikációs igazgatója a Magyar Turisztikai Ügynökség felkérésére Marketingkommunikációért felelős vezérigazgató-helyetteseként folytatja pályáját 2017 áprilisától.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05