Különdíj az EU Fiatal Tudósok Versenyén
Az Európa Unió által évente szervezett, legjelentősebb és legrangosabb tehetség-kutató és -kiválasztó versenyt, a Fiatal Tudósok Versenyét melyre a világ 38 országából érkeztek fiatalok az idén szeptember 14. és 19. között Dublinban rendezték meg, ahol az egyik magyar fiatal - Novák Blanka - megkapta a különdíjat.
A több tízezer, 14-20 év közötti fiatalból kiválasztott döntősök között Magyarországot a Magyar Innovációs Szövetség által, a 2017/2018. évben megrendezett Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny három első díjas pályázatának készítője képviselhette: Matányi Marianna és Kákonyi Marcell (Tudja-e a jobb szem, mit csinál a bal kéz? ), Tassi Timián Áron (OKOSLÁMPA) és Novák Blanka (Lycium barbarum fiziológiai hatásainak vizsgálata). A magyar delegációt Ivánka Gábor, bírálóbizottsági tag vezette.
A négy lépcsős ifjú tudósok versenyének első két fordulóját a résztvevő országok bonyolítják, ahonnan a kiválasztott legjobb 2-4 pályamunkáról a nemzetközi bírálóbizottság mond véleményt. Ezt követően a kiválasztottak háromnapos, kiállítással egybekötött prezentáción vesznek részt, ahol a nemzetközi zsűri személyes konzultációk során alakítja ki a végleges sorrendet.
Az idei döntőn 38 országból, 135 fiatal vett részt. A dublini döntőn 88 projekt közül, Novák Blanka (az Egri Dobó István Gimnázium végzett diákja) a „Lycium barbarum fiziológiai hatásainak vizsgálata” c. projektje részesült a különdíjban, melynek eredményeként egy dublini szakmai utazáson vehet részt. A Lycium barbarumban található bioaktív komponensek identifikációja, az innovatív, saját metódus alapján készített szaponifikált oldat antibakteriális hatású vegyületeinek műszeres mérése és azonosítása történt meg. A szaponifikált oldatban található komplex vegyületcsoportok együttes hatása szignifikáns gátlást fejt ki a rezisztens, szuperbaktérium Pseudomonas aeruginosa törzs ellen. Ezen oldat hatásairól jelenleg nem áll rendelkezésre szakirodalmi adat, a benne található mikrobiális effektivitást kialakító komponensek analitikai kvantitatív feltérképezése újdonságnak számít. Az eddigi szakirodalomban fellelhető, különböző extrahálási technikával készült oldatok nem gátolják a Pseudomonas szaporodását. A versenyző kutatásának jelentőségét az utóbbi években észlelt nagy mértékű rezisztencia és az „antibiotikumok utáni korszak” eljövetele adja. A kutatás témája saját ihletésű, a kísérleteket, méréseket, elemzéseket önállóan végezte el a pályázó.
A nyertes fiatal pályázata, a 27. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny leglátványosabb pályamunkáival együtt, szept. 28-án megtekinthetőek lesznek a Kutatók Éjszakáján, az Ericsson Magyarország székhelyén (1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 11.).
A következő 2018/2019. évi Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt október 2-án egy szakmai rendezvény keretében hirdetik meg az Ericsson Magyarország székhelyén, ahol szintén lehet találkozni Novák Blankával.
Kapcsolódó cikkek
- Harmadik díj a 33. Kínai Ifjúsági Tudományos és Technológiai Innovációs Versenyen
- Keddig lehet jelentkezni a Technology Fast 50-re
- Magyar startupok ötleteit várja a Lufthansa és az SAP
- A Women Startup Competition meghódította Moszkvát is
- Kétszáz európai, köztük több magyar startup indul az EIT Digital scaleup versenyén
- Bejutott az Imagine Cup nemzetközi döntőjébe az Eddie
- Lezárult a Nagy Digitális Kaland!
- Május közepéig jelentkezhetnek startupok piacra lépést és Kínát célzó programokra
- A régió egyetemi startup ötletei versenyeztek
- Microsoft verseny programozóknak, 3D-dizájnereknek, informatikusoknak
Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Változás a Magyar Telekom felsővezetésében
Friedl Zsuzsanna, a Magyar Telekom Chief People Officere 2024. január 1-től a T-Systems International-nél folytatja karrierjét Chief HR Officerként. Új feladatkörében a világ 20 országában jelen lévő 28.000 fős T-Systems International felsővezetésének tagjaként a HR vezetői feladatokat fogja ellátni. Ezért Friedl Zsuzsanna 2024. január 1-jével távozik a Magyar Telekomnál betöltött pozíciójából.
Történelmet írtak a magyar informatikusok a szakmák Európa-bajnokságán
Egészen elképesztő sikert értek el webfejlesztő és informatikai rendszerüzemeltető versenyzőink Gdanskban, a vasárnap véget ért EuroSkills 2023 versenyen. A szakmák Európa-bajnokságaként számontartott versenyen Hidvégi János webfejlesztő, valamint a Bandúr Tamás – Koncsik Zsolt összeállítású rendszerüzemeltető csapat is aranyérmet szerzett. Utóbbi két fiatal a legeredményesebb versenyzőnek járó „Jos de Goey Best of Europe” díjat is kiérdemelte.
Ők lettek az év informatikai vezetői
Idén is az Infogolfon adták át a Vezető Informatikusok Szövetség (VISZ) hagyományos szakmai díjait. Egy a szervezet elnöksége által felkért független zsűri javaslata alapján a VISZ minden év-ben az Év Informatikai Vezetője díjjal ismeri el annak a szakembernek a munkáját, aki szakmai-ságával, innovatív gondolkodásával például szolgálhat kollégái számára.
Két ezüstérmet is szerzett a magyar csapat a Közép-Európai Informatikai Diákolimpián
A németországi Magdeburgban rendezett informatikai versenyen a közép-európai régió és a vendégországok mintegy ötven diákja mérte össze tudását, a négytagú magyar diákdelegáció tagjai közül ketten ezüstéremmel tértek haza. A CEOI-n induló magyar középiskolások néhány nap múlva az idén Szegeden megrendezett világversenyen, a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI) is megmérettetik magukat.
Rejtett kincsek, a magyar utazók számára! IPW 2023
Amerika minden évben megrendezi a maga utazási kiállítását, amiről be lehet számolni úgy is, mint egy konferenciáról, kiállításról, és úgy is, hogy maga a rendezvény tárgya, az utazás legyen a cikk témája. Amerikai tudósítónk az utóbbit választotta, az IPW 2023 csak ürügy nála arra, hogy megossza gondolatait az utazásról, s egyben kedvet is ébresszen a következő kirándulásunkhoz.