Magyar KKV világsikere: forradalmian új hatékonyság a mobil térképezésben

forrás: Prím Online, 2019. október 1. 11:24

Nagy sikerrel mutatta be legújabb fejlesztését, a GeoMeter3D intelligens mobil térképező eszközt a magyar tulajdonú INTERMAP Kft. a világ egyik legnagyobb és legismertebb geoinformatikai kiállításán, az InterGeo-n, Stuttgartban, forradalmian új megoldásokat kínálva a térképezés és a térbeli rendszerek területén az infrastruktúrák, az okos városok és az önvezető autók számára.

Három évvel ezelőtt, Hannoverben, a CEBIT-en mutatta be a cég a jelenlegi térinformatikai felmérési technológia elődjét, a GeoMeter 600-at, most azonban több jelentős újítással, többek között mesterséges intelligencia (AI) modullal  továbbfejlesztett változata, a GeoMeter3D került bemutatásra, ami olyan egyedi megoldásnak számít, hogy a nemzetközi konkurensek képviselői is folyamatosan ostromolták a magyar cég kiállítóstandját. A nemzetközi szakértők figyelmét különösen két momentum ragadta meg: hogyan tud lézer, lidar technológia nélkül is ilyen pontossággal mérni a rendszer, illetve, hogy miként képes naponta több, mint 10 ezer objektumot felmérni és automatikusan térképre szerkeszteni? Ez a hatékonyság egyértelműen forradalmi újdonságnak számít a szakemberek megítélése szerint, ahogyan az AI, a mesterséges intelligencia használata is különleges, hiszen sok más gyártó csak most kezdi felkészíteni technológiáját az AI használatára. 

 

Az InterMap mobil térképezési megoldásainak fő felhasználási területe a közterületi objektumok térbeli pozíciójának meghatározása, legyen az közút, vasút, autópálya vagy elektromos hálózat. 

 

A mobil térképezés a saját fejlesztésű GeoMeter műszerrel valósul meg, melyet gépkocsira erősítve és a felmérni kívánt útvonalon végig haladva saját szoftverek (ForteMap család) segítségével kerül feldolgozásra. A GeoMeter-rel rögzített mérési eredmények alapján a szükséges pontok földrajzi koordinátáit, különböző tereptárgyak, illetve létesítmények méretei és pozíciója válik mérhetővé.

 

 

A ForteMap AI felismeri és nagy pontossággal találja meg az objektumokat és hibákat pl. egy adott település úthálózatán. Biztosított az automatizált infrastruktúra-menedzsment a terepi munka nehézségei nélkül. Az AI (vagy MI, azaz mesterséges intelligencia) képes felismerni utcatáblákat, kátyúkat, tűzcsapokat, de megtanítható más objektumok felismerésére is.

 

Az InterMap megoldásainak hatékonyságát jól jellemzi, hogy több mint 10 000 tábla vagy más közterületi objektum felmérése lehetséges naponta. A rendszer az „Okos város” megoldások alappillére, mivel az okos közlekedés, okos világítás, okos energiaellátás stb. tervezése 3D adatokra támaszkodva valósulhat meg.

 

A cég standján élőben tesztelhették az érdeklődők, amint az általuk felmutatott, különböző közúti jelzőtáblákat az AI modul online megtalálja, felismeri és bekeretezi, miközben mindezt az óriáskijelzőn kísérhették figyelemmel. 

 

Az InterMap első alkalommal jelent meg a földmérés és térinformatika legjelentősebb világkiállításán: 708 kiállító, 1107 termékét 3 óriási csarnokban mutatta be, a mintegy 19000 látogató számára.

 

A jubileumi, 25. évét ünneplő InterGeo kiállításon egyértelművé vált, hogy a légi térképészeti és távérzékelési szakterület a fénykorát éli, hiszen szinte minden kiállító bemutatott valamilyen mobil térképezési technológiát. A fő fejlesztési irányok a hagyományos földmérő eszközök mellett, a 3D térmodelleken, a BIM és GIS ötvözésen, az okos város (Smart City) fejlesztéseken alapulnak.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fejlesztőközpontot hozott létre Magyarországon a Huawei

Egy kutatás-fejlesztési központtal bővíti tovább magyarországi beruházásait a Huawei Technologies – jelentették be a vállalat 15 éves magyarországi és 20 éves európai jelenlétének évfordulóján rendezett ünnepségen. Az új K+F központ fókuszában a mesterséges intelligencia, a képfeldolgozási és jeltovábbítási technológiák, valamint a rendkívül nagyméretű elosztórendszerek állnak. Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter kiemelte, a Huawei az első kínai vállalat, amellyel Magyarország stratégiai megállapodást kötött hét évvel ezelőtt, a beruházásokban eddig is aktív Huawei infrastruktúrájára pedig nagymértékben támaszkodnak a magyar telekommunikációs piac szereplői. 

2020. október 20. 11:00

Egyedülálló programot indít a Telekom HR szakembereknek

A hazai telekommunikációs szektor legvonzóbb munkahelyének választott*  Magyar Telekom HR szakembereinek vezetésével, valamint a HRFEST-tel partnerségben indul november végén a Telekom egyedülálló programja. A Power of People elnevezésű, több hónapon keresztül tartó, a HR szakma minden szegmensét felölelő workshop-sorozatra november 9-ig lehet jelentkezni.

2020. október 20. 09:45

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Van még idő jelentkezni az „Az Év Honlapja” pályázatra!

2020. október 15. 12:15

EasyBID – Header Bidding megoldás az Adverticumtól

2020. október 8. 15:45

A Bosch új koronavírus tesztje 39 perc alatt ad megbízható eredményt

2020. szeptember 30. 14:58

A vírusveszély miatt idén online rendezik meg a cégvezetők csúcskonferenciáját

2020. szeptember 21. 10:11
online sportfogadás