Vodafone szerint ilyen a kapcsolódás ereje

forrás: Prím Online, 2020. április 1. 09:11

A koronavírus miatt kialakult helyzetben különösen fontos szerep jut a digitális eszközöknek és a hálózatnak, hiszen az emberek ezek segítségével tudják tartani szeretteikkel a kapcsolatot, megosztani élményeiket, támogatni és szórakoztatni egymást. 

A Vodafone olaszországi ügyfelei segítségével egy videóban mutatta be, hogy a koronavírus által leginkább sújtott országban, a kijárási tilalom alatt hogyan tanulnak, pihennek, dolgoznak, énekelnek és játszanak az emberek – mindenki a saját otthonában, ugyanakkor mégis együtt.

 

 

A videó abból az alapgondolatból indul ki, hogy társas lények vagyunk, szükségünk van egymásra, illetve arra, hogy együtt legyünk és megosszuk egymással az élményeinket. Mindez teljesen új értelmet nyer a jelenlegi helyzetben, hiszen mindenki a saját otthonában, másoktól elszigetelten tölti mindennapjait. Az emberek világszerte digitális eszközeikhez fordulnak, hogy a lehetőségekhez képest fenntartsák szokásaikat, így a készülékek hol személyi edzőként, hol mesterszakácsként, hol pedig hídként működnek köztük és szeretteik között.

 

Az olasz Vodafone ezt a gondolatot szerette volna átadni a videóban, ami Olaszország mellett a világ bármely pontján megállná a helyét, hiszen mind együtt vagyunk ebben a helyzetben.  Az olaszországi szolgálhatóhoz hasonlóan a Vodafone Csoport Európa és világszinten azon dolgozik a mostani nehéz időszakban, hogy kiszolgálja az előfizetők megnövekedett internetezési igényeit és megtegyen minden lehetséges lépést, az adott országban élő közösségek támogatása érdekében.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Magyarországra jön a NASCAR?

Tavaly a floridai Daytona Beach-en, a NASCAR bölcsőjében rendezték a magyar-amerikai szakmai kapcsolatok egyik legnagyobb rendezvényét, a Hungarian Summitot, akkor Jordan Jiloty, a NASCAR ügyvezető igazgatója üdvözölte a konferencia résztvevőit, de úgy tűnik ez nem egy egyszeri alkalom volt. Jordan Jiloty az idén a budapesti Hungarian Summit-ra is ellátogat június 8-án. 

2023. június 1. 19:55

Környezetvédelmi díjat kaptak az LG 2023-as OLED evo tévéi

Az LG Electronics (LG) 2023-as OLED evo tévéi megkapták a Carbon Trust*** CO2 kibocsátás csökkentéséről* és CO2 méréséről** szóló tanúsítványát. A széria idén az egymást követő harmadik évben érdemelte ki a minősítést, valamint a Société Générale de Surveillance SA (SGS) környezetvédelmi címkét**** is magáénak tudhatja. Az elismerésekkel az LG folyamatos ESG-erőfeszítéseit díjazták, amelyeket a gyártás során keletkező műanyaghulladék csökkentése érdekében tesz.

2023. június 1. 16:59

Új okosóra a Huawei magyarországi kínálatában

Új okosórával bővül június 1-jétől a Huawei magyarországi kínálata: a HUAWEI WATCH GT 3 SE a sorozat eddigi legkisebb súlyú készüléke, amely sport- és fitnesz funkciók széles választékát nyújtja, és akár két hetes folyamatos használatot tesz lehetővé. Az okosóra kompatibilis Android és iOS-készülékekkel, a felhasználók egyszerűen indíthatnak és fogadhatnak hívást az eszközzel, amely gyorstöltéssel is tölthető.

2023. június 1. 15:37

Új technológiák forradalmasíthatják a fizetési ökoszisztémát

Az elmúlt években számos új technológia jelent meg a pénzügyi szektorban, amelyek forradalmasíthatják a fizetési ökoszisztémát. Az AFR 2.0 és a szupertárcák a legújabb innovációknak tekinthetők ezen a területen, amelyek azt ígérik, hogy alapjaiban változtatják meg a fizetés jövőjét. Segítségükkel az ügyfelek egységes és kényelmes fizetési élményben részesülnek, míg a pénzügyi szolgáltatók számára lehetőség nyílik újfajta üzleti modellek kialakítására.

2023. június 1. 14:03

Zöld gasztroreformot hirdet a magyar startup

Mintegy 550 millió forintot fordíthat növekedésére a Greenstic Europe Kft. (Greenstic) az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures befektetésének köszönhetően. A környezetbarát, egyszer használatos éttermi eszközöket forgalmazó vállalkozás regionális szinten bővíti tevékenységét, miközben célul tűzte ki a gasztroszektor környezettudatossá tételét, és a körforgásos gazdasági modell alkalmazását is. 

2023. június 1. 12:42

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39