A Huawei 40 okoskészülékkel támogatja a Kék Vonal szakembereinek munkáját

forrás: Prím Online, 2021. április 28. 12:31

Negyven okoseszközt adományozott a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítványnak a Huawei Technologies Hungary 1000 Dreams programja keretében, ezzel támogatja a szervezet által kezelt évi több tízezer telefonhívást és az online megkeresést. Az okostelefonok és tabletek a szervezet szakembereinek és önkénteseinek munkáját túl, segítik a lelki, családi és a koronavírus okozta lezárások miatti, krízisben lévő gyerekek számára a segítségnyújtást az iskolákban, táborokban és a családi rendezvényeken is.

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány 1993-ban alakult azért, hogy meghallgassa a bajban lévő gyerekeket, tizenéveseket és fiatal felnőtteket egészen 24 éves korig. Az alapítvány lehetőséget ad arra, hogy a veszélyben, vagy krízisben lévő fiataloknak legyen kihez segítségért fordulniuk és harmadik féltől telefonon segítséget kérniük, ha bajban vannak. A Kék Vonal egyúttal támogatást nyújt a gyerekekért aggódó felnőtteknek is, amennyiben családi, iskolai, mentálhigiénés vagy egyéb problémák merülnek fel. A szervezet elsődleges céljai között szerepelt az internetes zaklatást elszenvedő fiatalok támogatása. A Kék Vonal minden munkatársa és önkéntese azért dolgozik, hogy a gyerekek valódi odafigyelést, elfogadást és a bajban támaszt kapjanak.

 

A névtelen, anonim és ingyenes szolgáltatás – melyet közel 100 képzett önkéntes végez – azoknak a gyerekeknek és fiataloknak is lehetőséget és esélyt ad a változtatásra, akik nem számíthatnak családjukra vagy tanáraikra. Tapasztalataik szerint arc nélkül, névtelenül, egy olyan beszélgetésben, amelyből bármikor ki lehet lépni, könnyebb megtenni a bajban lévőknek az első lépést a segítségkérés felé. Az alapítvány önkénteseit tavaly 41.821 esetben keresték telefonon és 4835 online kommunikációra (például chatelésre) került sor. A pandémia sokszorosára növelte a Kék Vonal megkereséseit. 

 

 

Nagy segítség a sok okoseszköz

A Huawei negyven okoseszközt, köztük okostelefonokat és tableteket adományozott az alapítványnak, hogy megkönnyítsék a szervezet munkáját. A készülékeket a szervezet központjában Joseph Heyuese, a Huawei Technologies Hungary kommunikációs menedzsere adta át.

 

„A Kék Vonal segélyvonalait képzett önkéntesek működtetik, akik a nap 24 órájában az irodánkban, vagy – a járvány miatt – otthonukban fogadják a bejövő hívásokat. Emiatt folyamatosan szükségünk van kommunikációs eszközökre. A most kapott okostelefonok – amelyek a világ egyik legnagyobb infokommunikációs vállalatától érkeznek - elsősorban az önkéntesek képzésére és a munkájuk könnyítésére, modernizálására használjuk majd” – mondta Táler Orsolya.  A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány ügyvezetője hozzátette, hogy a telefonos segítségnyújtás mellett a fiatalok online is keresik őket az anonim chatszobájukban, illetve a zárt és biztonságos email felületükön. Ezeknek a kezelésére a képzett 'chat ügyelőknek' nagy segítségékre lesznek például a tabletek abban, hogy jobban tudjanak kommunikálni a gyerekekkel, illetve a többi éppen ügyeletben lévő önkéntessel. Amikor nincs világjárvány, akkor az alapítvány iskolalátogatásokat, táborokat is szervez, ahol szintén nagy hasznát veszik a most kapott eszközöknek. „Rajtuk keresztül bemutathatjuk e-learning játékainkat, használhatjuk őket szituációs gyakorlatokhoz, illetve egyéb edukatív programok bemutatására is” – hangsúlyozta Táler Orsolya. 

 

Az alapítvány ügyvezetője hozzátette, a KVITT nevű ifjúsági tanácsadó testületük is használni tudja majd az eszközöket. Ez a csoport olyan 18 év alatti fiatalokból áll, akik abban segítik a felnőtt ügyelőket, hogy a generációs különbséget át tudják hidalni, még inkább képben legyenek a fiatalokat érintő trendekkel, problémákkal. A KVITT workshopjain, előadásain, iskolai programjain, a digitális eszközökön tudják majd demonstrálni és bemutatni a vonatkozó tartalmakat.

 

„Cégünk 1000 Dreams programja keretében adtuk át a telefonokat és tableteket az alapítványnak. E társadalmi felelősségvállalásunk keretében 2019-től támogatunk tankönyvekkel, digitális tananyagokkal iskolákat és gyerekek egészségmegőrzését segítő szervezeteket, kórházakat” – nyilatkozta Colin Cai, a Huawei Technologies Hungary vezérigazgatója. – „A Kék Vonal minden szempontból elismerendő szervezet, tevékenységük előtt le a kalappal.”

 

 

Öngyilkosságtól a párkapcsolati gondokig fordulhatnak hozzájuk

Az alapítványt számos problémával keresik fel a fiatalok. Sok olyan gyerek, kamasz fordul hozzájuk, akit kirekesztenek vagy bántanak a kortársai, és emiatt magányosak, nagyon alacsony az önbizalmuk. Rengeteg fiatal fordul hozzájuk öngyilkossági gondolatokkal. Nekik az érzelmi támogatáson kívül abban is segítenek, hogy felismerjék, van az életüknek értelme, csak meg kell találniuk azokat az embereket, szakembereket, akiknek a támogatása által jobbra tudják fordítani a sorsukat. De segítenek olyan gyerekeknek is, akik elszöknek otthonukból, vagy a gyermekotthonból és még kiszolgáltatottabb helyzetben találják magukat. A súlyos krízishelyzeteken kívül – például fizikai vagy szexuális bántalmazás – sok fiatal fordul az alapítványhoz párkapcsolati problémákkal is, amit ugyanúgy komolyan kezelnek és hallgatnak meg. Az önkéntesek az ebből eredő a kihívásokról, a szakítással való megküzdésről, vagy a biztonságos randizás szabályairól beszélgetnek a fiatalokkal. 

 

„A Kék Vonal missziója, hogy minden gyereket, fiatalt meghallgasson, attól függetlenül, hogy egy külső vagy felnőtt szemmel nézve az a fiatal milyen kicsi vagy nagy problémával fordul hozzánk. Célunk, hogy megmutassuk, hogy rengeteg felnőtt dolgozik azért, hogy a gyerekek jobb, biztonságosabb, elfogadóbb társadalomban nőhessenek fel, és ezt a célt az ítélkezésmentes meghallgatáson és segítésen keresztül igyekezzünk elérni” – mondta Táler Orsolya. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Mesterséges intelligenciával készítik össze az Unilever B2C webshopjának rendeléseit

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége bővült és egy 14.500 négyzetméteres raktári terület kezelése mellett immár az Unishop raktárlogisztikai és fullfilment kiszolgálását is végzi. 

2024. április 17. 14:50

Terjednek az alacsony kódú technológiák

Az elmúlt években állandó slágertéma volt a globális informatikushiány, majd elkezdtek záporozni a hírek a techszektorban zajló tömeges elbocsátásokról és a szakértők máris a vészharangokat kongatták. A fordulatot a legtöbben a mesterséges intelligencia számlájára írják, ugyanakkor egyre nagyobb szeletet hasítanak a piacból a low-code platformok is. Ezekkel minimális kézi kódolással fejleszthetünk gyorsan és hatékonyan, miközben rugalmasan alkalmazkodhatunk a változó igényekhez és egyszerűen hangolhatjuk össze az üzleti és technológiai szempontokat. 

2024. április 17. 10:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09