Minőség = menőség, avagy a jó szoftver titka

forrás: Prím Online, 2021. július 6. 09:56

A vállalatok rengeteg kritikus fontosságú szoftvert használnak mindennapi működésük során, amelyeknek mindig zökkenőmentesen kell üzemelniük minden eszközön és platformon. Ezek fejlesztése és futtatása során azonban számos különféle hiba adódhat a funkcionalitástól kezdve a teljesítményen át a biztonsági résekig. Az előrelátó szervezetek igyekeznek megelőzni ezeket a hibákat, ezért rendszeresen tesztelik megoldásaikat, hiszen így még időben fény derül a potenciális problémákra. A Micro Focus szakértői szerint a dedikált teszteszközök, illetve a mesterséges intelligencia nyújtja a leghatékonyabb támogatást ehhez.

A vállalatok folyamatosan azon dolgoznak, hogy egyre jobb minőségű szoftvereket fejlesszenek. Ezt a törekvést az elmúlt egy évben a világjárvány még inkább felgyorsította, hiszen a vásárlók és a vállalati felhasználók is egyre több szolgáltatást vesznek igénybe az interneten keresztül, amihez szoftveres támogatás szükséges. Ezt támasztja alá a Micro Focus által szponzorált World Quality Report kutatás is, amely szerint a szervezetek közel fele fektet még nagyobb hangsúlyt a felhasználói élményhez kapcsolódó tesztekhez a COVID miatt megváltozott körülmények miatt.

 

A felmérés alapján a minőségbiztosítási ellenőrzésekkel és tesztekkel a szervezetek elsődleges célja, hogy az általuk fejlesztett megoldások megfelelően támogassák az üzleti növekedést. Egyre fontosabb szerepet kap azonban az esetleges szoftverhibák megelőzése, illetve a jobb felhasználói élmény nyújtása is. A Micro Focus szakértői szerint mindehhez a különféle tesztelési módszerek kombinálása, az automatizáció, illetve a mesterséges intelligencia előnyeinek kihasználása kínálja a leghatékonyabb segítséget a cégeknek.

 

Minden teszt egy helyen 

Ma már számos különféle eszköz áll rendelkezésre a szoftverek átfogó vizsgálatához. A Micro Focus szakértői szerint ezért érdemes olyan átfogó életciklus-kezelő megoldást igénybe venni, amellyel minden teszt állapota és eredménye egy helyen érhető el. Ezen belül már sokkal egyszerűbben és átláthatóbban lehet menedzselni a biztonsági, funkcionális és terhelésteszteket.

 

 

Biztonság

A biztonság az egyik legfontosabb aspektus, amit aprólékosan, időről időre meg kell vizsgálni a szoftverek esetében. Hiszen elég egyetlen sebezhetőség a kódban ahhoz, hogy a kiberbűnözők bejussanak a szervezetek rendszereibe. Az olyan alkalmazásbiztonsági teszteszközök segítségével, mint például a Fortify család, a szervezetek a szoftverfejlesztési ciklus minden lépése során, automatizáltan tesztelhetik az alkalmazások biztonságát. A megoldások különféle tesztelési módszerekkel vizsgálják a programok biztonsági réseit, beleértve a forráskód statikus analizálását, a penetrációs teszteket, valamint a mobilos és kézi elemzést. Majd listázzák és rangsorolják is a javításra váró hibákat. Ennek köszönhetően a szervezetek rendkívül gyorsan és egyszerűen elvégezhetik a biztonsági tesztelést, így az nem lassítja le a fejlesztési folyamatokat.

 

Teljesítmény

Az alkalmazásoknak folyamatosan, minden körülmények között rendelkezésre kell állniuk, hiszen a kiesések súlyos veszteséggel járhatnak a cégek számára. Ezért nem árt előzetesen meggyőződni arról, hogy a nagyobb terhelésekkel is megbirkóznak-e a szoftverek. Ebben nyújtanak segítséget az olyan teljesítményterhelési teszteszközök, mint amilyen például a piacvezető LoadRunner. A megoldás az alkalmazások összes rendellenes működését azonosítja, és a szabadalmaztatott automatikus korrelációs motor révén arról is tájékoztatást nyújt, mi lehet az esetleges hibák legvalószínűbb oka. A szoftver előrejelzésekre is képes az alkalmazás méretezhetőségével kapcsolatban, és a reális terhelések pontos emulálásával a kapacitást is megbecsüli. A központosított tesztelésnek köszönhetően pedig minimális hardverigény mellett teszi lehetővé akár nagy mennyiségű teszt futtatását. 

 

Funkciók

A szervezeteknek arról is meg kell győződniük, hogy az alkalmazásaikban minden funkció jól használható bármilyen környezetben, bármilyen eszközről. Szerencsére ehhez is rendelkezésre állnak professzionális megoldások. A Micro Focus funkcionális teszteszközei segítségével bármilyen kezelő- és fejlesztői felületen automatikusan lefuttathatók a tesztek. A szervezetek megadhatják a preferált keretrendszereket, programnyelveket és platformokat, és több különféle eszközre, illetve technológiára méretezhetik a megoldásaikat.

 

Mesterséges intelligencia és automatizálás

A vállalatoknál egyre több különféle eszközt, platformot és környezetet használnak, ami óriási mértékben megbonyolítja a tesztelési feladatokat. Kivéve, ha a gépekre lehet bízni azokat. A Micro Focus megoldása egyesíti magában a gépi tanulást, a számítógépes látást és a mesterséges intelligenciát. Ennek köszönhetően képes ugyanúgy látni és használni a felületeket, ahogyan egy emberi tesztelő, és végig tudja követni a változásokat. Így például magától felismeri, ha valamelyik képi vagy szöveges elem módosul az alkalmazásban, és zavartalanul folytatja a tesztelést az új körülmények között is. 

 

A mesterséges intelligencia előnyeit kihasználó, automatizált tesztelés

Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Check Point ismét a Gartner legjobb hálózati tűzfalak listáján

A Check Point Software Technologies Ltd., a világszerte vezető szerepet betöltő cyber-biztonsági megoldásokat szállító vállalat újra felkerült a Gartner Magic Quadrant for Enterprise Network Firewalls (a legjobb nagyvállalati tűzfalakat összesítő) listájára, immáron huszonkettedik alkalommal, ami korábban egyetlen cégnek sem sikerült. 

2021. november 26. 09:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Dr. Charaf Hassan a Vodafone Magyarország Alapítvány kuratóriumának új elnöke

2021. november 18. 16:49

A Magyar Telekom 2021. harmadik negyedévi eredményei

2021. november 9. 21:45

Magyar innováció nyert ezüstérmet az év egyik legfontosabb egészségügyi startup versenyén

2021. október 30. 14:59

Hosszabbít Az Év Honlapja Pályázat

2021. október 15. 18:12