Erősödik a GuideVision európai és hazai ügyfélportfóliója

forrás: Prím Online, 2021. november 27. 17:59

A GuideVision cseh központú európai vállalat 2020 őszén vált az Infosys részévé. A közel 14 milliárd Ft értékű ügylet kiemeltnek számít a IT szektorban. Az egy éve rendkívüli hatékonysággal működő társulás mindkét vállalat számára új távlatokat nyitott: ebből kiemelkedik a német prémium luxusautókat gyártó Daimlerrel kötött szerződés, amely az Infosys és GuideVision történetének egyik legjelentősebb projektje. 

A 2014-ben alapított GuideVision a ServiceNow egyik vezető partnere Európában, tevékenysége kizárólag erre a platformra összpontosul. Képviseletei 7 országban találhatók meg: Prágában, Budapesten, Varsóban, Helsinkiben, Münchenben, Londonban és Stockholmban. Második irodájukat 2015-ben Budapesten nyitották meg. A vállalat sikeresen lebonyolított projektjeinek száma mára jóval meghaladja a félezret szerte Európában. A GuideVision nemcsak Csehországban hanem Magyarországon és egész Európában egyre ismertebb és elismertebb vállalat az IT-tanácsadói szektorban.

 

A GuideVision a ServiceNow felhő alapú szolgáltatási platformra szakosodott (ServiceNow Elite Partner). Jelenleg igen kevés olyan cég működik Európában, amelynek szakemberei ezzel a platformmal, valamint a vállalati folyamatok és – általában – a szolgáltatások digitalizálásával kapcsolatban hasonlóan mélyreható szaktudással büszkélkedhetnek. Mivel a GuideVision már az Infosys része, a vállalat a megszerzett szakértelmét rendkívül magas presztízsű megbízások elnyerése érdekében tudja mozgósítani.

 

 

Előnyös szövetség: A német prémium luxusautókat gyártó Daimlerrel kötött szerződés az Infosys és GuideVision történetének egyik legjelentősebb projektje

A GuideVision feladata a Daimler globális informatikai szolgáltatásainak a ServiceNow platformmal történő integrációja. A Daimler csoport teljes kiszolgálása méretben nagyságrendekkel kiemelkedik a projektek közül.

 

A vállalat fennállása óta több mint 500 sikeres projektet menedzselt. Jelenleg az Infosys-szel közös projektek a GuideVision kapacitásának körülbelül 25 százalékát teszik ki és ez a részarány állandóan növekszik. Az együttműködés kezdete óta eltelt egyetlen év alatt összesen 17 projekt indult, amelyekben a két vállalat összesen 12 ügyfelet szolgál ki. További előnyként említendő az Infosys ESM Café szolgáltatáscsomagjának bővítése a GuideVision SnowMirror nevű termékével. Mindezeknek köszönhetően az előfizetések száma az előző évvel összevetve 20 százalékkal emelkedett. „Szeretnénk megőrizni növekedésünk gyors ütemét. A célunk az, hogy 2025-re Európa vezető ServiceNow szaktanácsadási partnerévé, valamint a platformon elérhető szolgáltatások területén az Infosys zászlóshajójává váljunk” – fejtette ki Radovan Krejčí, a GuideVision vezérigazgatója.

 

Vállalati forradalom: A workflow-menedzsment rendszer óriási lökést ad a cégek digitális átalakulásában 

A vállalati folyamatok és a munkavállalói felhasználói élmények digitalizációja áll ma a vállalatok stratégiai céljainak homlokterében. Napjainkban a vállalati munkavégzés módjában forradalmi változások mennek végbe, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a GuideVision előtt még nagy lehetőségek állnak a további növekedésre. A ServiceNow platform lehetővé teszi a vállalatok intelligens és automatizált munkairányításra történő átállását és egy okosabb, egymással szorosabban összekapcsolt rendszerek által alkotott munkakörnyezet kialakítását. „A küldetésünk a vállalatoknak történő segítségnyújtás abban, hogy a munkát a digitalizáció eszközeivel egyszerűbbé és kellemesebbé tehessék munkavállalóik számára, ami versenyelőnyhöz is juttatja a vállalatokat” – zárja gondolatait Radovan Krejčí.

 

A GuideVision magyar irodájában 25%-os szakember bővülést terveznek

A további növekedést célzó tervek szoros kapcsolatban állnak a GuideVision munkavállalóinak szakmai továbbképzésébe való jelentős befektetéssel. A jelenleg Európában 290 főt foglalkoztató vállalat számára az oktatás és a szakmai növekedés elsődleges fontosságú. Ezért a vállalat számos olyan oktatási programot szervez, amelyek segíthetik a munkavállalókat karrierjük tovább építésében, valamint új mederbe terelésében és ebben fontos szerep jut humán készségeik fejlesztésének is. A kínálatból természetesen a ServiceNow platformmal kapcsolatos, az iparág élvonalát képviselő szakemberek által vezetett műszaki kurzusok sem hiányoznak.

 

Szabó László, a GuideVision Magyarország ügyvezető igazgatója
 

„A hatalmas tapasztalattal rendelkező profiktól a pályakezdő fiatalokig mindenki megtalálható nálunk, akiknek versenyképes fizetéseket kínálunk. Mindenki tud valamit tanulni a másiktól és ettől működik jól a csapat. Bár több mint egy éve egy multinacionális vállalat részeként dolgozunk, ennek ellenére kiemelten fontos számunkra a családias munkahelyi légkör és a munkavállalói igények rugalmas kezelése. Örömmel fogadjuk a csapatba az új kollégákat, hiszen a jelenlegi 40 fős létszámunkat 52 főre szeretnénk bővíteni a közeljövőben.” – emelte ki Szabó László, a GuideVision Magyarország ügyvezető igazgatója.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A jelenlegi 2-3-szorosára kellene gyorsítani az épületfelújítások ütemét Európában

A klímavédelem érdekében a beruházási prioritások sürgős átgondolására és határozottabb közös fellépésre szólítja fel a Világgazdasági Fórum (WEF) napokban zajló davosi találkozóján a résztvevőket a Schneider Electric. Az energiamendzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat Fenntarthatósági Kutatóintézetének friss elemzése szerint a jelenlegi 2-3-szorosára kellene gyorsítani az épületfelújítások ütemét Európában, hogy sikerüljön elérni a Párizsi Megállapodásban megfogalmazott célokat. 

2022. május 24. 21:17

5G drónok segítségével forradalmasítja az egészségügyet a Vodafone

5G hálózathoz csatlakozott drónok szállítják az előkészített gyógyszereket a Düsseldorfi Egyetemi Kórház épületei között a hatékonyabb ellátás érdekében. Elsőként a drónok tápszert szállítanak a központi raktárból a gyermekosztályra. A jövőben mindennapossá válhat, hogy drónokra bízzák az egészségügyi transzfert, ha nehezen megközelíthető, távoli vagy veszélyes helyekre kell gyógyszereket szállítani. Az ilyen típusú repülések biztonságához kulcsfontosságú a repülési adatokat rendkívüli gyorsasággal és minimális késleltetéssel továbbító 5G hálózat.

2022. május 24. 19:40

A Széchenyi István Egyetemen elindult a Huawei több tízmillió forintos ösztöndíjprogramja

Az UNESCO Felsőoktatási Világkonferenciája alatt jelentették be Barcelonában, hogy a Huawei Technologies Hungary globális egyetemi együttműködési programjába bekerült a győri Széchenyi István Egyetem. A SEEDs ösztöndíjprogram célja a tehetséggondozás, valamint az 5G ipari felhasználásával – például a vasúti logisztika, a gyártás és a raktározás területén – kapcsolatos hallgatói kutatások támogatása. A több tízmilliós forintos ösztöndíjalap olyan hallgatói projektekre is fordítható, amelyek magában foglalják a tesztalkalmazások fejlesztését is, többek között a Huawei saját operációs rendszerére, a Harmony OS-re. 

2022. május 24. 16:31

A digitalizáció javíthatja az egészségügyi ellátást a nehezen megközelíthető településeken

A közép-, kelet- és dél-európai országokban megkérdezett egészségügyi szakemberek és döntéshozók közel 60 százaléka úgy véli, hogy a digitális egészségügyi megoldások javítanák az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférést a nehezen megközelíthető területeken. A magyarországi szakemberek szerint a digitalizáció a kórházakban is nagymértékben növelné a folyamatok hatékonyságát – derül ki az EIT Health InnoStars és az Emerging Europe közös felméréséből.

2022. május 24. 12:41

A jövő felhőnatív, és konténerekre épül

Egy friss felmérés szerint a szervezetek 86 százaléka tervezi modernizálni az infrastruktúráját Európában, ehhez pedig a felhőnatív alkalmazásokat és a mikroszolgáltatásokat látják a megfelelő választásnak. Az odáig vezető út azonban nehéz és rögös, mivel sok esetben hiányoznak a szükséges alapfeltételek. A SUSE szakértői szerint megkönnyíti a feladatokat a cégek számára, ha az új technológiák előnyeinek kihasználásához konténereket használnak megfelelő menedzsmenteszközökkel kiegészítve. 

2022. május 24. 11:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Mindkét magyar csapat bronzérmes lett a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián

2022. május 23. 19:40

Témanapot tart a Neumann Társaság az úttörő magyar számítógépépítőről

2022. május 16. 11:18

Példátlan szövetségre lépett két globális vállalat

2022. május 10. 15:35

A legnagyobb forgalmú online kereskedők rangsora

2022. május 5. 11:20