Szakértőkkel fogott össze a MediaMarkt a digitális biztonság érdekében

forrás: Prím Online, 2022. július 14. 12:48

Hogyan lehet szülőként megfigyelni és ha szükséges, közbelépni a gyerek internetes szokásait illetően? Hogyan érdemes okoseszközt választani a gyereknek? Többek között ezekre a kérdésekre is kitér az #oszdazészt Digitális biztonság mozgalom, amelyhez mentálhigiénés, gamifikációs és kiberbiztonsági szakértők mellett a MediaMarkt is csatlakozott. A három héten keresztül zajló kampány keretében edukatív cikkekben és videókban szólalnak fel ismert személyiségek, véleményvezérek és szakértők az egyes, digitális biztonságot és családi tudatosságot érintő témákban.

Beköszöntött a nyár, a gyerekeknek pedig óhatatlanul is többször kerül digitális eszköz a kezükbe, vagy ülnek hosszabb ideig képernyő előtt. Az abszolút tiltás helyett azonban tanácsos a szülőknek megismerkedni azzal a digitális világgal, amelyben a gyerekük kommunikál, játszik és tanul, hiszen egy kis mértékletességgel és megfelelő választással a gyerek javát is szolgálhatja. Ehhez az edukációs kampányhoz csatlakozott szakértőként a MediaMarkt is.

 

„Azt gondolom, hogy műszaki kereskedőként nem csak a széles eszköz- és szoftverválaszték biztosítása a feladatunk, hanem a kapcsolódó tanácsadás, edukáció biztosítása is a vásárlóink számára” – mondta el az együttműködés kapcsán Bombera Zsolt, a MediaMarkt e-commerce és marketing igazgatója. „Emiatt is nagyon örültem a PC World felkérésének, ugyanis ezekben az oktatóvideókban lehetőségem volt nem csak szakértőként, de szülőként is szólni a többi szülőhöz, akik hasonló dilemmákkal küzdenek. Véleményem szerint a kampány keretében megjelenő tartalmak és a megszólaló szakértők egyértelműsítik az üzenetet, miszerint az abszolút tiltás egyszerűen nem lehet megoldás, szülőként is ismernünk kell a digitális világot, amelyben a gyerekünk tevékenykedik, mert csak így tudjuk őt megvédeni annak esetleges negatív hatásaitól. Magam is ezt vallom, és alkalmazom otthon a mindennapokban” – zárta gondolatit az igazgató, aki a kiskorúak telefonos és PC-s időtöltése, valamint az okoseszközök helyes kiválasztása és beállítása kapcsán is megosztotta szakértői és egyben szülői véleményét.

 

A gyerekek általában a műszaki áruházba is úgy érkeznek a szüleikkel, hogy tudják, mit szeretnének, ezért is fontos a szülőknek ismerni az egyes eszközök, szoftverek és játékok lehetőségeit, valamint korlátait. A MediaMarkt IT kategóriavezetője egy korábbi közleményben arról számolt be, hogy gyakran keresik kedvelt videós „influenszereik” által ajánlott és tesztelt eszközöket, a szülő ilyenkor pedig könnyen állhat tanácstalanul a vágyott termékkel szemben. 

 

„Az áruházainkba betérők bizalommal fordulhatnak szaktanácsadóinkhoz, akik teljeskörű tájékoztatást tudnak adni az egyes eszközök és szoftverek használatához, vagy éppen azok biztonsági védelméhez. Okospult szolgáltatásunk révén pedig akár vírusvédelemmel is ellátják tableteket, laptopokat és okostelefonokat, a különféle kiberbiztonsági fenyegetések elkerülése érdekében. Nem kell így aggódnia a szülőnek, hogy a gyerek kívánságát nem érti, vagy esetleg nem tudja megítélni, hogy az helyénvaló, vagy sem.” – összegezte Bombera Zsolt.

Kulcsszavak: biztonság MediaMarkt

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Jól szerepeltek a magyar diákok a juniorok informatikai diákolimpiáján

2022. szeptember 26. 18:20

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2022. szeptember 21. 13:46

Hatalmas siker a tudományos Európa Bajnokságon

2022. szeptember 19. 18:00

’Az Év Honlapja’ pályázat 21. alkalommal keresi a legjobb honlapokat, applikációkat és digitális megoldásokat

2022. szeptember 7. 11:38