Európai szintű fulfillment központ nyílt a webáruházak számára Magyarországon

forrás: Prím Online, 2022. november 13. 16:03

Megkezdte „nagyüzemi” működését Magyarország legnagyobb, csúcstechnológiás fulfillment központja a Budapest melletti Üllőn. A magyar e-kereskedelem friss szereplőjeként a Boxy Zrt. egy teljesen új piacot nyit a magyar webáruházaknak a kiszervezett raktárlogisztikában (fulfillment szolgáltatások) és olyan technológiát tesz elérhetővé a hazai kiskereskedelem számára, amely eddig csak a globális szereplők kiváltsága volt. Mindezt úgy, hogy tőkeerős cégként minimalizálni tudja a piaci bizonytalanságból eredő ügyfél-kockázatokat is, ami hozzájárul a hazai e-kereskedelem egészének fejlődéséhez. 

 

Beköszöntött a LaaS – ’logistics as a service’ korszaka a magyar e-kereskedelemben

Ma Magyarországon a webáruházak jellemzően teljes raktárat vagy polchelyet bérelnek, a megrendelt termék kiszállításához pedig külön futárszolgálatot vesznek igénybe. A kiszervezett fulfillment szolgáltatás révén azonban mindent, tehát a teljes logisztikai folyamatot A-tól Z-ig igénybe vehetik. Ezalatt értjük a webáruhaz motorokkal tökéletesen integrált raktári informatikai rendszert, a robotizalt kommissiozást és szortírozást, a hibátlan csomagolást, valamint egy raktári- és kiszállító csapat szakértelmét is. Ezért már nem szükséges a saját raktár fenntartása, sőt mind költségben, mind szolgáltatási színvonalban előnyösebb a kiszervezés, akár a legkisebb webáruházaknak is. 

 

A csúcstechnológia és a legmodernebb logisztikai szolgáltatások egyedi skálázhatóságával pedig tehermentesíteni és magasabb szolgáltatási szintre tudja emelni a hazai online kiskereskedelmet alkotó webáruházakat is, ami hozzájárul a hazai e-kereskedelem egészének fejlődéséhez.

 

 

E-kereskedelmi trendek hazánkban

A hazai és a régió e-kereskedelmi és logisztikai veteránjai által alapított Boxy-nál úgy látják, hogy a hazai e-kereskedelem és logisztikai piac a jelenlegi gazdasági nehézségek ellenére jelentős fejlődési potenciállal bír: az évről évre növekvő piac a koronavírus-járvány hatására 2019-ről 2020-ra több mint 45%-kal nőtt, majd tavaly ugyancsak jelentős, több mint 30%-os bővülést produkált. És ez – hívják fel a figyelmet a cégnél – még mindig elmarad a globális növekedés ütemétől. „E tekintetben azonban nemcsak üzletről van szó, hanem a vállalkozói kultúráról is, amiben megjelenik a szolgáltatói attitűdtől kezdve a partneri bizalmon át egy sor, a gazdaságot építő elem is” – hívja fel a figyelmet Táncsics András, a Boxy vezérigazgatója.

 

4 éves lemaradásban a hazai webáruházak

Az online kiskereskedelem, aminek hajtómotorjai a webshopok, jelenleg mintegy 10%-át adják a teljes hazai kiskereskedelemnek, ami globális összehasonlításban 4 éves lemaradást jelent – de nem csak a piac szerkezetét, hanem érettségét tekintve is. Ezt tükrözik a Boxy által a hazai webshopok körében készített kutatás eredményei is, amelyek szerint a megkérdezett webshopok mindössze 5%-a (!) szervezi ki raktárlogisztikai folyamatait. Guóth Patrik, a Boxy üzleti vezetője szerint ez azt jelenti, hogy a webshopok 90%-a mindent manuálisan csinál, még úgy is, hogy a csúcsidőszak a megkérdezettek 30%-ának nehézséget jelent. 

 

A Boxy mennyiségi kedvezményének és prémium lokációjának hála, a legnagyobb futárszolgáltatók kiszállítási díjaiból is jelentős kedvezményt tud biztosítani a kisebb-közepes webshopok számára. Ez azt is jelenti, hogy az eddigi saját szerződésben kapott kiszállítási díjnál az esetek jelentős részében alacsonyabb lehet a Boxy által kínált fulfillment és kiszállítási díj összege.

 

A kvázi otthoni DIY módszer nem csak lassú és időigényes, de költséges folyamat is, mert az üzletfejlesztés helyett a csomagolással, és a rendelt termékek összeszedésével töltik az idejüket a webshopok munkatársai. Érdekes látleletet ad a hazai webshop bizniszről a fent idézett kutatás azon eredménye is, miszerint a válaszadók több mint fele nem tudja meghatározni az egy rendelésre jutó raktárlogisztikai költséget. A Boxy abban is többet tud nyújtani, hogy a kiszervezett logisztika minden másodperce forintosítható, ezáltal a webshopok üzleti tervezése hatékonyabbá tud válni. A Boxy reményei szerint szolgáltatásaival növelni tudja az üzleti folyamatok kiszervezése iránti bizalmat és formálni tudja az e-kereskedelmi-vállalkozói attitűdöt is.

 

 

Nemzetközi szintű fulfillment szolgáltatás már a legkisebbeknek is

Nemzetközileg megfigyelhető az a trend is, hogy az e-kereskedelem kéz a kézben jár a fulfillment szolgáltatásokkal: minél nagyobb a piac, annál nagyobb az igény a fulfillment szolgáltatásokra. Ez már csak azért is így van, mert egy magas minőséget nyújtó fulfillment szolgáltató olyan előnyöket tud biztosítani a kereskedőknek (készlet biztonság, 99% feletti pontosság és megbízhatóság, valós idejű készletinformáció, csúcsidőszakok kezelése stb.), amelyek már rövid távon is jelentős gazdasági hasznot jelentenek.

 

A fulfillment szolgálatói piac Magyarországon 2021-ben mintegy 100 millió EUR-os piaci lehetőséget jelentett. Ma Magyarországon nagyságrendileg tíz olyan piaci szereplő van, amely foglalkozik fulfillment szolgáltatással és saját operációval rendelkezik. A Boxy abban különbözik versenytársaitól – akik javarészt manuálisan vagy alacsony robotizáltság mellett működnek –, hogy az újonnan átadott raktárában tökélyre fejlesztette az automatizációt, amit nem csak a magas szintű robotizációval, hanem a raktárfolyamatok szervezésével ért el. Mindezek olyan mértékű hatékonyságot és gyorsaságot biztosítanak az ügyfeleknek, ami egyrészt az üzleti kockázatok csökkentését (pontosság, vagyis az kerül a csomagokba, amit valóban rendeltek, illetve real-time készletinformáció), másrészt a hozzáadott értéket jelentik (jobban megéri: akár 30-50%-os költségmegtakarítás). Mindezen összetevők a Boxy reményei szerint hozzájárulnak a hazai e-kereskedelem professzionalizálódáshoz, ami hosszú távon nemzetgazdasági szinten is számottevő eredményeket jelenthet, és egyre jelentősebb e-kereskedelmi exportvolumenben teljesedhet ki.

 

Új robotizált fulfillment raktár

Az Üllőn átadott raktár jelenleg 10 ezer négyzetméterrel áll az ügyfelek rendelkezésére, ám a további bővítés lehetőségei már most adottak: a beruházás következő fázisának tervezése már elindult. A skálázhatóság képessége lehetővé teszi a Boxy számára, hogy a meglévő kis és nagy ügyfelek mellett nagy multi szereplők logisztikai igényeit is kiszolgálja úgy, hogy például külön raktárat épít az igényeknek megfelelően.

 

A cég saját kiszállító flottával is rendelkezik, jelenleg Budapestet és az agglomerációt kiszolgálva. A Boxy-nál abban hisznek, hogy a profi szolgáltatások igénybevétele nem csak a nagy szereplők kiváltsága, éppen ezért van nagy jelentősége annak, hogy például már havi 100 rendeléssel dolgozó, vagy akár induló webáruházat is tudnak fogadni. A cég informatikai igazgatója, Kamuthy László elmondta, hogy „olyan technológiát biztosítunk fulfillment központunkban, amely eddig csak a világ legnagyobb e-kereskedelmi cégei számára volt elérhető, az automatizált goods-to-person rendszertől kezdve a robotizált szortirozó megoldáson át az integrált szoftveres irányító platformig”.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Helyi rugalmassági piacot tesztelnek Róma villamosenergia-hálózatán

A Róma áramellátását biztosító hálózat csúcsigénye a következő tíz évben várhatóan 2200 MW-ról 3300 MW-ra fog nőni. Ezzel a kihívással nincs egyedül az olasz főváros: a növekvő energiaigények és a megváltozó fogyasztói szokások miatt világszerte és Magyarországon is egyre szükségesebb a villamos hálózatok kapacitásának bővítése.

2024. február 28. 10:13

Vállalati adatokon tanított generatív AI: a jövő útja a cégeknek

A nyilvános adatokon tanított AI modellek esetében mára egyértelművé vált, hogy nemcsak segíteni képesek a vállalatokat, hanem használatuk számos kockázatot is jelenthet azokra nézve. Ennek elkerülése érdekében, valamint a produktivitás javítása, a költségek optimalizálása és a komplex információk megértése céljából egyre többen saját adataikat használva tanítják a generatív mesterséges intelligenciát – derül ki a Deloitte TMT Predictions 2024 kutatásából. 

2024. február 27. 18:59

Hogyan járul hozzá a digitalizáció az energiaköltségek csökkentéséhez?

A digitalizáció már elkerülhetetlen, legyen szó akár irodáról, akár oktatási intézményről. Az átállást erősen sürgeti az egyre inkább elterjedő környezettudatos trend, de nyomós érv mellette az energiaárak kiugróan magas megemelkedése is. Hogy milyen eszközökben érdemes gondolkodnunk és azok milyen megtérülést hozhatnak már néhány éven belül, abba Herczog Gábor, a Legamaster magyarországi forgalmazójának, a Stiefel Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója és Urbán Tamás vizuáltechnika üzletágvezető nyújtott betekintést.

2024. február 27. 11:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar fejlesztők programján ámul a világ: Már nem csak tanul, teremt is a magyar MI

2024. február 27. 20:28

Magyar siker a bahreini Forma 1-en

2024. február 21. 16:15

Közös mentorprogramot indít a Corvinus és az OTP

2024. február 20. 11:27

Megvannak ‘Az Év Honlapja’ 2023 díjazottjai!

2024. február 8. 09:30