Korszerű technológiai adomány a jövő digitális egyetemének

forrás: Prím Online, 2022. december 11. 10:13

A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Delta Technologies Nyrt. kiemelt figyelmet fordít az oktatási intézmények digitális felzárkóztatására. Ezen törekvés mentén a társaság leányvállalata, a Delta Systems Kft. összesen 1000 darab vékonykliens munkaállomással járult hozzá a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) eszközparkjának fejlesztéséhez.

Sikeres évet tudhat maga mögött a Delta Technologies Nyrt. Számos projekttel segítette a kis- és közepes vállalatok digitalizációját, a termelővállalatok ipar 4.0 fejlesztéseit, a közigazgatás modernizálását, és nem utolsósorban a magyar köz- és felsőoktatás informatikai hátterének korszerűsítését. „A megkötött üzletek sikeréből szeretnénk részesíteni a stratégiailag fontos partnereinket is, ami egyszerre jótékonyság, emellett pedig befektetés a jövőbe” – mondta el Vidra László, a Delta Systems Kft. ügyvezető igazgatója azon a szegedi rendezvényen, ahol a cégcsoport eddigi legnagyobb adományozását jelentették be ünnepélyes keretek között. A társaság 1000 darab korszerű számítógépet, úgy nevezett vékonyklienst adományozott a Szegedi Tudományegyetemnek, és kapcsolódó intézményeinek.

 

„Számos vidéki partnervállalatunk és intézményi együttműködésünk mellett Szegeddel stratégiai partnerséget ápolunk. A Delta csoport egyik fontos fejlesztési részlege évek óta a városban működik, így természetes volt, hogy a Szegedi Tudományegyetemmel alakul ki szoros együttműködésünk a jövő digitális egyetemének megvalósításáért. Ma ugyanis sem korszerű oktatás, sem egészségügyi szolgáltatás nem létezik élenjáró technológiai háttér nélkül. A Delta csoport ezzel az adománnyal járul hozzá a mind oktatási és technológiai, mind élettudományi területen méltán híres egyetem további fejlődéséhez” – mondta Vidra László. 

 

 

„A Szegedi Tudományegyetem számára stratégiai fontosságú a működés digitalizációja, a digitális működési kultúra meghonosítása, annak érdekében, hogy az egyetem megőrizze vezető szerepét a felsőoktatási intézmények versenyében, hallgatóit a 21. századi munkaerőpiaci elvárásoknak megfelelő tudással lássa el, oktatói, kutatói, valamint az egészségügyet igénybe vevők számára pedig a legmodernebb feltételeket biztosítsa” – hangsúlyozta az adomány átvételekor Prof. Dr. Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora.

 

A Delta által most adományozott ezer darab, HP gyártmányú vékonykliens a legújabb környezetvédelmi követelményeknek megfelelő, korszerű számítógépek. Ezeket a hálózati munkaállomásokat a támogatást befogadó intézmények tevékenységük fejlesztésére, valamint digitalizációs eljárásaikban való lépésváltásra fogják felhasználni. 

 

Mint Dr. Fendler Judit, az SZTE kancellárja elmondta, az adományozott eszközöket az SZTE közoktatási intézményeinek laborjaiban, továbbá a Klebelsberg Kuno egyetemi könyvtárban a publikus digitális szolgáltatások eléréséhez, valamint a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központban az egészségügyi tevékenység során napi szinten használt eszközpark bővítésére használják fel.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A sportipar új motorja: a hatékony IP-védelem

Az SZTNH „IP Hősök” kampányának következő fejezete az éves szinten már 350 milliárd dolláros iparággá vált sportiparban tevékenykedő vállalkozásokat ösztönzi arra, hogy felismerjék a szellemi tulajdon egyre kiemelkedőbb szerepét.

2024. március 4. 16:10

2024-ben 75 iF Design Díjat nyert el a Samsung

A Samsung összesen 75 díjat nyert a rangos német, nemzetközileg is elismert International Forum (iF) Design 2024 dizájnversenyen. A vállalat két Arany Díjban részesült – a Samsung OLED TV (S95C), valamint a Galaxy Z Flip5 Maison Margiela kiadása*  kapta meg az elismerést. A Samsung televíziók, okostelefonok és egyéb készülékei mind a 9 kategóriában –, beleértve a Termék és Felhasználói élményt is – díjat érdemeltek. 

2024. március 4. 14:37

Együttműködési megállapodást írt alá a BENU és a Foglaljorvost.hu

Magyarország legismertebb gyógyszertárhálózata és az ország legnagyobb elérésű egészségügyi időpontfoglaló-felülete közösen lép fel a betegek magasabb szintű kiszolgálása érdekében. Együttműködésükkel az egészségügyi rendszerben történő eligazodást, a betegút egyszerűsítését, a felhasználók és vásárlók nagyobb kényelmét kívánják támogatni.

2024. március 4. 13:04

2024 legfontosabb építőipari technológiai trendjei

Képzeljen el egy építkezést, ahol robotok végzik a nehéz és veszélyes munkákat, a falakat a helyszínen 3D nyomtatással készítik, fenntartható, újrahasznosított építőanyagokból. Képzelje el, hogy a szakemberek és ügyfelek virtuális valóság segítségével maguk előtt látják és így járják be a még épülő épületeket, optimalizálva a tervezési és kivitelezési folyamatokat. Képzelje el, hogy mindez ma már lehetséges: a Mapei Kft. összegyűjtötte a legfontosabb építőipari technológiai trendeket.

2024. március 4. 11:32

Az ABB a Light + Building 2024 kiállításon: Intelligens épületek csúcstechnológiái testközelből

A világ vezető világítástechnikai és épületgépészeti szakkiállításán az ABB be fogja mutatni, milyen energiahatékonysági előnyökkel jár a digitalizáció és az interoperabilitás az intelligens funkcionális épületekben, a modern lakóterekben és az iparban már napjainkban is, és hogyan járulnak hozzá az innovációk a fenntarthatóbb jövőhöz.

2024. március 4. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar fejlesztők programján ámul a világ: Már nem csak tanul, teremt is a magyar MI

2024. február 27. 20:28

Magyar siker a bahreini Forma 1-en

2024. február 21. 16:15

Közös mentorprogramot indít a Corvinus és az OTP

2024. február 20. 11:27

Megvannak ‘Az Év Honlapja’ 2023 díjazottjai!

2024. február 8. 09:30