Vasárnapig lehet jelentkezni a 600.000 forintos jutalomra

forrás: Prím Online, 2023. március 2. 14:04

A Mathias Corvinus Collegium a Neumann Technológiai Platformmal együttműködve egy innovatív gondolatokra, azok kidolgozására és megvalósíthatóságára épülő, interdiszciplináris csapatversenyt hirdet meg egyetemisták számára. A jelentkezési határidő 2023. március 05. 23:59.

A 2023-as verseny főtémája az okos városi közlekedés (smart transportation), annak egyes problémái, megoldási és fejlesztési szempontjai, melléktémája pedig a digitális közösségi terek kialakítása, illetve hasznosítása a települési szövetben.

 

 

A Smart City Challenge verseny egy hallgatói ötletfejlesztésből induló kezdeményezés, melyet először 2019-ben rendeztek meg a Mathias Corvinus Collegium diákjai a T- Systems-szel együttműködve. A versenyzők akkor Zalaegerszeg városának szegmenseit fejleszthették okos megoldásaikkal. A nagy sikerre való tekintettel úgy döntöttünk, a verseny ismét megrendezésre kerül.

 

A pályázati anyagnak ki kell térnie a közlekedési infrastruktúra kérdésére, valamint egy digitális közösségi tér kialakítására, amely esetében egy állami vagy önkormányzati fenntartású városi okos közösségi tér létrehozása a feladat, intelligens technológiai megoldások részletezésével. A csapatok pályázataikat két kategóriában tudják benyújtani, melyek a következők: Budapest, vagy vármegyeszékhelyek és vonzáskörzeteik, valamint Járásszékhelyek és vonzáskörzeteik.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Díjmentes roadshow-konferencia az Közép-Dunántúl Régió kkv-döntéshozóinak

A PP Konferenciaközpont a székesfehérvári Pénz, de honnan? roadshow-konferenciáján most is, mint 22 év óta minden évben összegyűjti a hazai kkv-k számára rendelkezésre álló kedvezményes, támogatott pénzforrásokat és a hatékonyságot növelő új módszereket.

2023. október 1. 14:58

Új tagokkal bővült a G-Shock női karóráinak választéka

A Casio bemutatta a G-Shock márka legújabb ütésálló karóráit. A kompakt, analóg-digitális számlappal rendelkező karórák a nőiességet ünneplik és rózsaarany (ú.n. rose gold) színben tündökölnek. Mint ismeretes ez az árnyalat eredetileg az ékszereknél jelent meg, de ma már a karórákon is hódít. 

2023. október 1. 13:36

20 éves jubileumát ünnepli a Budapest Design Week

Idén 20. alkalommal rendezik meg 2023. október 5. és 15. között a Budapest Design Weeket (BDW), amelyre jubileumi programsorozattal készül a Magyar Formatervezési Tanács. A fesztivál fókuszában a BDW elmúlt 20 évének legkiemelkedőbb szereplői, alkotásai és eseményei állnak, emellett számos izgalmas programmal, köztük kerekasztal-beszélgetésekkel, szakértői előadásokkal és neves hazai designvállalkozások bemutatásával ünnepelnek. A visszatekintés mellett kiemelt szerepet kap a jövőtervezés is.

2023. október 1. 11:49

Karrierváltás: 600 ezerhez közelít a junior informatikusok átlagbére

A recesszió ellenére is keresettek a hazai munkaerőpiacon az informatikusok: egy jellemzően 5-6 hónapos képzés után egy éven belül átlagosan havi bruttó 596 ezer forintot vihetnek haza azok, akik a karrierváltás mellett döntenek. 

2023. október 1. 10:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Negyvenéves magyar mikroszámítógépre fejlesztenek új játékokat

2023. szeptember 29. 18:51

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2023. szeptember 20. 15:17

Diákokat, női vezetőket és roma fiatalokat is támogatnak a Morgan Stanley munkatársai

2023. szeptember 18. 13:16

Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról

2023. szeptember 4. 15:38